Százharminc éve, 1877. február 12-én született Louis Renault francia autótervező, a róla elnevezett autógyár alapítója, aki egy párizsi posztókereskedő legkisebb, ötödik gyermeke volt.

Louis Renault technikai érdeklődése korán kitűnt, így szülei külön műhelyt rendeztek be neki vidéki birtokukon. Az iskolában ugyan nem remekelt a legkisebb Renault-fiú, az egyetemen alig tudott végigbukdácsolni, de volt két tulajdonsága, amellyel társainál többre vitte: a gyakorlatiasság és a találékonyság.

Húszéves korában a megtakarított pénzéből vett egy triciklit, amelyet szétszerelt, majd négykerekű kisautóként rakott újra össze. A "Voiturette" nevű járgány döntő újdonsága a közvetlen sebességfokozat, a mechanikus vezérlésű három sebesség és a hátramenet váltó volt. Renault látványosan demonstrálta autójának teljesítményét: 1898. december 24-én felkapaszkodott vele a Montmartre-on, a Rue Lepic 13 százalékos kaptatóján.

A 21 éves feltaláló azonnal szabadalmaztatta találmányát, amely szinte napok alatt kiszorította az addigi lánc- illetve szíjmeghajtást. Renault 12 megrendeléssel zsebében, 1899-ben társult be a testvérei által alapított Renault Freres vállalkozásba. Érdekesség, hogy a tulajdonosok közé két testvére nem vette be - neki a szabadalom maradt, no meg tisztes fizetés, amennyiben a "melléküzemágnak" tekintett autógyártás jövedelmező lesz.

Családi tragédia egy versenyen

A Renault nevet a motorsportok iránt feltámadt érdeklődés tette ismertté: Louis és bátyja, Marcel sorra nyerték a versenyeket saját készítésű járműveikkel, Marcel a Párizs-Berlin és a Párizs-Bécs versenyen is diadalmaskodott. Ennél jobb reklám nem kellett, autóikat annak ellenére kapkodták, hogy áruk az akkori tízéves átlagfizetésnek felelt meg. A hőskor végét 1903 jelentette, amikor Marcel a Párizs-Madrid viadalon életét vesztette. Louis ekkor úgy döntött, hogy visszavonul a versenyzéstől és a munkának szenteli magát, a Renault márka hírnevének öregbítését pedig hivatásos vezetőkre bízza.

A gyár rohamosan nőtt: 1900-ban még csak 110 alkalmazottat foglalkoztattak, 1902-re az üzem területe már 7500, 1913-ra 136 ezer négyzetmétert tett ki. A század első éveiben már saját tervezésű (előbb két-, majd négyütemű) motorral kínálták a különböző modelljeiket, s a cég hamarosan megnyitotta külföldi képviseleteit is. 1905-ben 250 taxira kaptak megrendelést, ennek érdekében átszervezték a gyárat: megkezdődött a tömegtermelés, bevezették a munkamegosztást és a futószalag-rendszert.