Változó autóimport-szabályok

Vágólapra másolva!
Az EU nyomásra megszűnt Magyarországon az autóimport évjárat korlátozása, illetve az államnak vissza kell fizetnie a használt autókra korábban kivetett indokolatlanul magas és már beszedett regisztrációs adó jogalap nélküli részét - írja szerdai számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió 2006 októberében született bírósági ítélete kötelezte Magyarországot az autóimport évjárat-korlátozásának eltörlésére, és a használt autókra korábban kivetett indokolatlanul magas és már beszedett regisztrációs adó jogalap nélküli részének visszafizetésére. A külföldről behozott hatvanezer használt autót 2004. május 1. és 2005. december 31. között helyezték forgalomba, a visszamenőleges rendezés költségei 8-10 milliárd forintos állami kiadást jelentenek.

Ugyancsak fontos változtatás, hogy 2007. január elsejétől megszűnt az évjárat-korlátozás, és lekerültek a tiltólistáról az 1996 előtt gyártott autók. 2004-ben, a regisztrációs adó bevezetése óta folyamatosan csökken a használt autók behozatala, mely a rekordévben közel százezer, 2003-ban 72,8 ezer volt, egy évvel később ennek felére, tavaly 20 ezerre csökkent. 2007-ben az autóimportból származó regisztrációsadó-bevétel 86 milliárd forint volt.

A regisztrációs adó részleges visszatérítéséről szóló törvény 2007. február 15-én lép hatályba. A VPOP-tól kapott tájékoztatás szerint, törvény alapján a 2004. május 1. és 2005. december 31. között regisztrációsadó-igazgatási eljárás alá vont használt gépjárművek után megfizetett regisztrációs adó kérelemre részlegesen visszaigényelhető. Ez azt jelenti, hogy a megfizetett, és a gépjármű 2007. február 5-től érvényes "avultatási" tábla alapján számított regisztrációsadó-különbözete téríthető vissza.

A regisztrációs adó részleges visszatérítésére azok jogosultak, akik a regisztrációs adót a vámhatóságnak megfizették, és az adót másra nem hárították át, illetve akikre a kereskedők az adót áthárították. A regisztrációs adó részleges visszatérítését 2007. február 15-től számított 180 napon belül postai úton, vagy személyesen annál a fővámhivatalnál lehet kérni, mely az adót kiszabta - olvasható a Népszabadság összeállításában.

Az új autóknál 6,2 százalékkal magasabb lett a regisztrációs adó, a használtaknál, különösen a 9 és a 14 év közöttieknél csökkent. A avulási számítások és az értékarányosabb tarifák szerint az öregebb kocsik adótételei enyhültek, ám legfeljebb ajándék autót érdemes behozni. A Németországban megvett alsó-középkategóriás, 1,6 literes benzines kocsi regisztrációs adója 300 ezer forint, tréleren behozva még a 70 ezer forintos szállítási költséggel kell számolni, ezekkel a költségekkel már drágább, mint a magyar piacon.