Megérkezett a Dacia Logan kombi

Vágólapra másolva!
Magyarországon is bemutatkozott a Dacia Logan "egyterűsített változata". Az MCV névre keresztelt modell óriási belterével és kedvező árával kompenzálja a stílusbeli hiányosságait. Az alapmodell 2,35 millióért gurítható haza, míg a legdrágább kivitel 3,37 millióért kelleti magát.
Vágólapra másolva!

Romániában már hónapok óta kapható, hozzánk azonban csak most érkezett meg a Dacia Logan kombi változata, amelyet tavaly ősszel mutattak be a Párizsi Autószalonon. A kombi elnevezés jelen esetben kissé szerénynek is tűnhet, ugyanis az autó nem csupán hosszában, de magasságában is gyarapodott, így paramétereivel már inkább az egyterűek kategóriájába sorolható.

Az MCV (Multi Convivial Vehicle) névre keresztelt járgány megörökölte a limuzin egyszerű, robusztus vonalvezetését. Az autót körbejárva hamar kiderül, hogy nem sokat pepecseltek a részletekkel a francia designerek, mintha baltával szabták volna az éleket, egyedül csak a hátsó lámpánál lehet megfigyelni, hogy valami hirtelen ihlettől vezérelve megszaladt a tervezőceruza, mert a végeredmény kifejezetten jól sikerült.

Amíg a legtöbb márka egy sereg funkcionális dolgot feláldoz, csak hogy javítson az autóinak küllemén, addig a Renault tulajdonában lévő Dacia a divatirányzatoknak fittyet hányva épít vitatható küllemű, de annál praktikusabb autókat. Ennek szellemében az MCV-t szépen körbeburkolták vastag fekete védőelemekkel, így nem kell attól rettegni, hogy megsérül a fényezés egy-egy figyelmetlen ajtónyitás vagy parkolási manőver után.

Az autó elején egyébként alig változtattak valamit a lépcsős hátú kivitelhez képest, egyedül csak a hűtőrács mintázata, valamint a ködfényszórók elhelyezésénél lehet kiszúrni némi különbséget. A lényeg a C oszloptól kezdődik, innentől kezdve ugyanis egy tökéletes dobozformával egészült ki a Logan, hogy a helyet kapjon 7 teljes értékű ülés és megannyi rekesz, de erről bővebben a következő oldalon.

Forrás: [origo]