Teszt - KIA cee'd 1.6 CRDI EX

2007.03.07. 10:34

Az 1,4-es benzinmotorral szerelt cee'd után a dízel változatot fogtuk vallatóra, amely mintegy félmillió forinttal kerül többe. Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot már így az elején: megéri ráfizetni.

 

Nem is olyan rég járt nálam a KIA cee'd, akkor még az alap benzines motorral. Az egynégyessel szerzett tapasztalatok alapján is úgy éreztem, hogy egy különleges pillanatához érkeztünk kis autópiacunknak. Egy márka "öntudatra ébredésének" lehetünk a szemtanúi. Valahogy úgy zártam a soraimat, hogy érdemes lesz az autóban céges szinten is gondolkozni, főleg a dízellel. Addig piszmogott bennem a kisördög, míg gyorsan be nem kértük a gázolajost is, hogy megoszthassuk olvasóinkkal: vajon benéztem-e, vagy sem?

Az alsó középkategóriás újdonság annyira meggyőző volt - és ennek olyannyira hangot is adtam -, hogy ismerősi körömből többen is megvádoltak, hogy bizonyára romlott kutyahúst ettem, vagy éppen megfenyegettek Hong-Man Choijal, a K1 küzdősport-sorozat koreai óriásával. Nos egyik sem történt meg, viszont egyre inkább hangos szószólójává kezdek válni a cee'd-nek. Kicsit benne van ebben az az emberi reflex is, hogy szurkoljunk a "kicsinek", gyengének, esélytelennek, de a legfőbb motivációm mégsem ez, hanem a mérnöki, ipari teljesítmény felismerése, elismerése.

Formavilág, belső kialakítás

A dízel cee'd mindenben megegyezett a korábban nálunk járt benzinessel. Összefoglalásképp: modern, de nem formabontó külső, mely helyenként a Toyota Corollára hajaz, akárcsak az autó összhatása. A koptatócsíkok hiánya a lökhárítókon, ajtókon a praktikum számára egy apró tőrdöfés. Méreteiből következően a nagyobbacska kompakt szellős beltérrel fogadja utasait. A műszerfal és környezete kialakítása kellemes hatású és jó anyagválasztású. A vezető felé forduló középkonzol egy érzelemfoszlányra utal a műanyagok által uralt hűvös utaskabinban. Szövet csak az üléseket fedi, az ajtókra nem jutott belőle. Hátul szintén tágas a tér, az ülések síkba hajtogathatóak, 1/3 - 2/3 arányban. Továbbra is kedves technokrata trükk az USB port, amelynek a segítségével kedvenc MP3-ainkat kedvünkre lejátszhatjuk. Filléres megoldás, de mégis érthetetlenül kevés autógyár használja.

Motor

A KIA korábban már a Rióban bemutatta ennek a motornak a kistestvérét, amely másfél literes és 110 lóerős volt. Nos, ezt az erőforrást fejlesztették tovább a cee'd számára. Az immár 1,6-os, fejlett technológiájú kis gázolajos mindent tud, amit egy mérnök csak bele tud sűríteni a XXI. század elején. A gázcserék 16 szelepen keresztül történnek, a befecskendezés lelke a második generációs közös nyomócsöves technológia. A lélegeztetésért felelős turbó lapátjai változó geometriájúak, míg a túlhevült levegőt köztes hűtő nyugtatja. A sok-sok munka eredménye 115 lóerő 4000-es fordulatszámon és 255 Nm 1900-2750 fordulat között.

Forrás: [origo]

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK