Térhatású autós navigáció a láthatáron

Vágólapra másolva!
Az iGO program fejlesztője, a magyar NavNGo térbeli objektumok megjelenítésére alkalmas autós navigációs szoftvert mutat be még a héten - adja hírül az AUTÓPIAC.
Vágólapra másolva!

Európa legnagyobb informatikai kiállításán, a március 15-én nyíló CeBIT-en jelentős újdonsággal rukkol elő az iGO bemutatásával már hírnevet szerző magyar NavNGo. Az AUTÓPIAC értesülése szerint Hannoverben már ott lesznek a térbeli objektumok megjelenítésre is alkalmas - azaz domborzati elemek, és élethű épületmodellek bemutatására is képes - NavNGo iGO 8 program első példányai.

A hetilap úgy tudja, hogy az új navigációs szoftverben a környezet mellett az út is domborzatra feszített, hogy a látvány még valószerűbb legyen, de a kezelőfelület is megújult, hogy a kezdők is könnyen megtaláljanak benne mindent, a profik pedig még inkább személyre szabhassák. Emellett a keresett objektumok behajtási helyeit is megjelöli, így egy parkolóház esetében megmutatja a be- és kijáratokat, és már az út környezetében is tud keresni POI-kat, valamint azt is megmutatja, hogy a legközelebbi pontok mekkora kitérőt jelentenek, és milyen messze vannak. Az új program várhatóan a nyár elején kerül a boltokba - írja a kedden megjelenő AUTÓPIAC.