300 lóerős Hyundai limuzin

Vágólapra másolva!
A Hyundai komolyan gondolja a Mercedes és a BMW megszorongatását, amit a New York-i Autószalonra készített, V8-as motorral hajtott Genesis Concept is jelez.
Vágólapra másolva!

Bár a Hyundai Genesis Concept hivatalosan még csak egy tanulmányautó, valójában egy kissé felcicomázott új típusnak tekinthető, mert a szériagyártását már jövőre megkezdi a koreai óriásvállalat. Az új modellel elsősorban Észak-Amerikában kívánnak sikereket elérni, piaci vetélytársként az 5-ös BMW, a Mercedes E-osztály, a Lexus GS jöhet szóba. Hogy az ilyen nagynevű konkurensekkel is sikerrel vegye fel a harcot a Genesis, a Hyundai négy évet töltött a kifejlesztésével, ami a koreai cégnél abszolút rekordnak számít. Az elegáns, öt méter hosszú autó gondosan kidolgozott részletein látszik is az alapos munka, bár a jellegzetes vonásokat nagytóval kell keresni rajta, mint minden rendes Hyundaion. A 293 centis tengelytávolság tágas utasteres sejtet, de tudni kell, hogy a nehéz motort az ideálishoz közelítő 53/47-es súlyelosztás érdekében a lehető leghátrébb helyezték el. Minden földi jóval felszerelték a Genesis utasterét a koreaiak, nem hiányzik a távolságtartó tempomat, az Infinity audiorendszer, a műholdas navigáció és a bluetooth kapcsolat sem.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Elsőként került V8-as motor egy Hyundai orrába, a 4,6 literes "Tau" kódnevű erőforrás teljesen saját fejlesztésű. A tanulmányautóba 4,6 literes hengerűrtartalommal kerül, de ennél kisebb és nagyobb variációk is lehetségesek. Mindenesetre a 300 lóerős teljesítmény és a 406 Nm-es nyomaték így sem tűnik kevésnek, amit a hat másodperces százas sprint is jelez. Ez a hatalmas erő egy ZF gyártmányú hatfokozatú automatikus sebességváltón keresztül jut el a hátsó kerekekre. Bár korszerű, többlengőkaros futómű került a tanulmányautó alá, az alumínium futóműalkatrészekről lemondtak a fejlesztők a költségek alacsonyan tartása miatt, A Genesis Concept látványos, húsz colos felniken gördül, de a szériaváltozaton valószínűleg csak 17-es, esetleg 18-as papucsok lesznek. Észak-Amerika után a tervek szerint Európában is megvásárolható lesz a koreai luxus Hyundai, bár a tengerentúlon tervezett 30 ezer dollárnál valószínűleg jóval magasabb áron.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]