Rengeteg Cadillac újdonság

Vágólapra másolva!
A Cadillac az európai piaci bevezetés után most modellpalettája bővítésével van elfoglalva. Az elkövetkező években, a GM reményei szerint a luxusmárka a globális piac olyan jelentős szereplőjévé válhat, mint a BMW vagy a Mercedes.
Vágólapra másolva!

A hódítás még ebben az évben a felfrissített STS-sel és az új CTS-sel indul, ezek az USA és Európa piacai után a világ számos többi országában is elérhetőek lesznek. Nem változik jelentősen az STS külseje a ráncfelvarrással, de egy teljesen új, 298 lóerős, V6-os alapmotort, és egy szintén új hatfokozatú automatikus váltót építenek bele, ezen kívül az utasterét is szebb anyagokkal díszítik fel. A vadonatúj, négyajtós CTS modellt rövid időn belül követhetik kétajtós, illetve kombi változatok is, míg 2009-ben az új BLS is megérkezik a kereskedésekbe. Belső források szerint a CTS-kombi sikere könnyen a Cadillac SRX szabadidőautó megszűnését is jelentheti.

Forrás: [origo]

Az új BLS valószínűleg hátsókerék-, vagy összkerékhajtású lesz, Alpha elnevezésű padlólemezét később az Opel, a Pontiac, a Saab és a Chevrolet is felhasználná. Nemsokára megjelenik a Cadillac új DTS szedánja és XLS elnevezésű zászlóshajója is. A 12 hengeres XLS modell mellett fejlesztés alatt áll egy, feltehetően BRX néven debütáló, középkategóriás crossover modell is, amit az SRX alá pozícionálnának. Ezen kívül még az XLR roadster újabb változatának fejlesztése is napirenden van, ami legkorábban 2012-ben kerülne az autókereskedésekbe.

Forrás: [origo]