Eddig sms-ben és interneten lehetett elektronikus módon autópálya-matricát vásárolni, májustól várhatóan 2300 újságárusnál és trafiknál is elérhető lesz ez a szolgáltatás. Az újságosnál vásárolt matrica olcsóbb lesz, mint az sms.

 

Ha valaki autópálya matricát szeretett volna venni, akkor vagy betért valamelyik benzinkúthoz, vagy sms-ben, illetve interneten juthatott hozzá. Az elektronikus autópálya matrica várhatóan májustól már mintegy 2.300 újságosnál és trafikokban is beszerezhető lesz. A dolog érdekessége az, hogy ez a matrica olcsóbb lesz, mintha azt sms-en, illetve interneten keresztül szereznék be, mert a cég nem számol fel kényelmi felárat a szolgáltatásért. Az új szolgáltatás elektronikus rendszerű lesz, tehát a vevő ennél sem kap fizikailag a kezébe egy matricát, helyette pályahasználati jogot vásárol. A terminálokat foglalkozó cég már fel is vette a kapcsolatot az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-vel, valamint a hírlapárusító kereskedelmi társaságokkal, hogy POS termináljaikat odatelepítsék.  A tervek szerint 2007 végére a kezdeti 2.300-as hírlapárusító helyet és trafikot 4.000-re kívánják emelni.