Japán csodamasina - Lexus LS 460-teszt

2007.04.23. 13:05

Ezek tükrében nem meglepő, hogy a Lexus LS 460-as már az alapfelszereltséggel sem olcsó. A 381 lóerős, több mint 5 méteres óriás már alaphelyzetben is 24 240 000 forint, ami a metálfény esetén meg is emelkedik még 300 ezerrel. Mondjuk, az ennél a márkánál is érthetetlen, hogy egy ilyen komoly autónál miért feláras extra a metálfény. Talán beleférne az árba, úgyis mindenki azzal veszi. Aztán szép sorjában jönnek a csomagok, amelyekből a Mark Levinsonok még szerények, hiszen az egyes 1,3 millió, a kettes pedig 1,43 millió forint. Nagy ugrás a President csomag, hiszen ez  4,1 millió forint, de ebben már benne van minden, amire szüksége lehet a hátul utazó tulajdonosnak. Csupán annak érdemes a 860 ezerrel drágább 2-es csomagra váltania, akinek kiemelten fontos a biztonság, valamint a távolságtartásra is képes sebességtartó automatika. Ha a komplett biztonsági arzenálra vágyik valaki, akkor 5,6 millió forintért megveheti a President 3-as csomagot, vagyis a Lexus LS legmagasabb ára 30,15 millió forint lehet. A tesztautó ennél 650 ezerrel olcsóbb, de valójában már a 28,6 millióért megvehető President csomagos is elég jó. Mondjuk, ebben a kategóriában a vásárlók már nem nagyon foglalkoznak az árral, vagyis minden földi jót megvesznek bele.

Ha a konkurensekhez kezdjük hasonlítani az LS 460-as árát, akkor az látszik, hogy a Mercedes S500-as alapára majdnem 28 millió, amire még jönnek az extrák, tehát az ijesztő összeg ellenére az LS-nek a kategórián belül nagyon jó ára van. A 7-es BMW már olcsóbb, mint a Merci: a 750-es ára 24,5 millióról indul, de felextrázva kicsivel drágább, mint az LS. Az Audi egy kicsit más helyzetben van, ugyanis az A8-as 4,2-es motorja egy kicsivel gyengébb (350 lovas), de a legfőbb különbség abban jelentkezik, hogy ehhez már alapból jár a quattro összkerékmeghajtás. Ezek után nem csoda, hogy ez egy kicsi magasabb árról, 25,3 millió forintról indul. Létezik még a Jaguar XJR is, amely 400 lovas, de ez már több mint 31 milliót kóstál. 

Forrás: [origo]

Mindent egybevetve tehát a Lexus LS jelenleg az egyik legjobb ajánlat ebben a kategóriában. A gond csak az, hogy ez nem éppen árérzékeny szint már, tehát teljesen mindegy, hogy 1 millióval olcsóbb, a kedves vevő úgyis azt fogja venni, amelyik márkába, modellbe szerelmes. Az LS akkor győzhet, ha valaki ki is próbálja, bár azért a többi vetélytárs is majdnem ilyen színvonalon áll. Különbséget tenni? A Lexus talán a Mercivel közösen a legkifinomultabb, rengeteg érdekes extrát lehet bele venni, és talán nem is annyira kihívó jelenség. Rosszat nem lehet rá mondani, bár igazából ennek a méretnek sincs már sok értelme a mindennapi használatban. Persze ettől függetlenül lesz hosszított, meg lesz hibrid hajtású 600h is, ami minden bizonnyal a legkülönlegesebb monstrum lesz a kategóriában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK