Technológiai együttműködésbe kezdett a Toyota és a Subaru

Vágólapra másolva!
Lassan körvonalazódnak a két japán autóóriás között pár hónapja létrejött együttműködés pontosan mire terjed ki. A két cég első lépésben kicseréli néhány mérnökét, hogy a technológiai megoldásokat elleshessék egymástól.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Ward's Autonak nyilatkozva David Sullivan, a Toyota termékfejlesztésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két gyártó 100-150 mérnököt küldött a másikhoz. Sullivan szerint a jelenlegi együttműködés legkorábban egy-két év múlva hozhat szemmel látható eredményeket. Míg a Subaru a jövőben partnere hibrid-technológiájának felhasználása mellett annak menedzsment módszereit is eltanulhatja, a Toyota a Subaru elismert szimmetrikus AWD rendszerére vetett szemet.

A Toyota, mely a Subaru-tulajdonos Fuji Heavy 8,7 százalékát birtokolja már korábban is kihasználta a kooperáció adta lehetőségeket. Camry nevű Észak-Amerikában kedvelt szedánja építéséhez a Subaru helyi üzemeit használta fel. Reméljük a sok információ-csere ellenére a Subaru a jövőben is meg tudja őrizni a függetlenségét a világ legnagyobb autógyártójával szemben.