Bódis és Nissany továbbra is verhetetlen

Vágólapra másolva!
A márkakupások mellett természetesen a túra- és a formaautósok is megküzdöttek a kupákért. A kistúrában Zentai Sándor, a nagyok között Bódis Kálmán, míg a formásoknál Chanoch Nissany magabiztos győzelmet aratott.
Vágólapra másolva!

A Suzuki Swift Kupa után a kis túraautósoké lett a pálya. Ebben a kategóriában Zentai Sándor rajt-cél győzelmet aratott Suzukijával. A pontszerző bolyban Burghardt Károly, Fekete László, Mohácsi Ákos, Walterné Dancsó Adrienn, Újházi László és Pap Zoltán küzdött egymással.

Forrás: [origo]

A meglepetés az utolsó körökre maradt. Burghardt Károlynak a befutóra már egy csepp benzinje sem maradt, a célegyenes előtt öt méterrel Fekete László megelőzte. Dinka Róbert még a rajt előtt kizárta magát azzal, hogy a melegítő kört követően újra áthaladt a rajtvonalon.

Forrás: [origo]

A formaautósok között a rajt után kialakult a majdnem már végleges sorrend. Chanoch Nissany már a rajtnál elhúzott, őt először viszonylag közel, majd egyre növekvő távolságban Bianca Steiner követte. A harmadik helyen Pödör Balázs autózott, aki miután feladta Steiner követését, még megküzdött a cliosok közül ebbe a világba csöppenő Bús Attilával.

Forrás: [origo]

Bódis Kálmán ott kezdte ezt az évet, ahol a tavalyit abbahagyta, az élen. Ezúttal is rajt-cél győzelmet aratott. Pólya Ádám az első körben némileg összeakadt Herter Gusztávval, aminek az autója látta kárát, de szerencsére a gép kibírta a versenyt, Pólya pedig a második helyen ért célba. Walter Csaba alig néhány kilométerrel a kocsijában a harmadik helyet szerezte meg. Borbély Zsolt a melegítő kör rajtjánál beragadt, de visszavehette a pozícióját, végül negyedikként zárt.

A bajnokságok állása INNEN letölthető.