Szelényi nyert a Suzuki Kupában

Vágólapra másolva!
Szelényi Alfréd szerezte meg a Suzuki Swift Kupa idei első futamának győzelmét. A második helyre Pápai László, a harmadikra a 15. helyről rajtoló Lamara Roland futott be.
Vágólapra másolva!

Szelényi Alfréd szerezte meg a Suzuki Swift Kupa idei első futamának győzelmét. A Proex versenyzője a rajt után azonnal az élre állt, majd előnyét folyamatosan növelve rajt-cél győzelmet aratott. A második helyre Pápai László, a harmadikra Lamara Roland futott be.

Forrás: [origo]
További képek a Duen.hu-n...

A Suzukisok versenye ütközésekben nem szenvedett hiányt. Már az első körben Bobek András megforgott, az ifjonc Lendvai István pedig nekiment, és még többen is fennakadtak. Ennek az eseménynek köszönhetően néhány Safety Car-os kör következett. Bobek András és megsérült autója ezen a hétvégén már nem lendülhet többet akcióba.

A tizenötödik helyről rajtoló Lamara Roland a második helyre küzdötte fel magát. Őt követte Pápai és Assenbrenner, akik oda-vissza előzgették egymást, de Assenbrenner az utolsó előtti körben kapott defektnek köszönhetően visszacsúszott a hatodik helyre. Assenbrenner mellet Szobi Balázs és Csermely Gyula is defektet szenvedett. Pápai az utolsó körben még meg tudta fogni Lamarát és a második helyen ért célba.

A futam látványos borulását Geri Zsolt mutatta be az utolsó körben, szabályosan fejre állította kocsiját.

Suzuki Swift Kupa I. futam végeredmény:
1. Szelényi Alfréd (Proex AMSE) 36:02,394
2. Pápai László (Zengő Motorsport Kft.) 31,998 mp hátrány
3. Lamara Roland (Zengő Motorsport Kft.) 32,015 mph
4. Pantl Péter (Zengő Motorsport Kft.) 44,697 mph
5. Csuti Viktor (Procar Motorsport) 56,987 mph
6. Assenbrenner Tibor (Proex AMSE) 1:10,77perc hátrány

Szelényi Alfréd: Nagyon jól sikerült az első verseny, nagyon jó volt a csapat összhangja, és a gumiválasztásunk is jól sikerült, Igaz, hogy a rajtrácson választottunk gumit. "Bekóstoltuk" a pályát, hogy milyen vizes gumival, aztán úgy döntöttünk, hogy slick gumival eredményesebbek lehetünk. Sikerült!

Pápai László: Nagyon elégedett vagyok, többek között azért is, mert az időmérőn ültem először versenyautóban, mindegyik tesztet kihagytam. A saját autómmal nem tudtam menni, mert a Technikai Bizottság azt mondta rá, hogy csúnya. Igazuk van, meg kellett volna csinálni. Kaptam egy másikat kölcsönbe, amire vigyáztam, nem mentem bele semmiféle rizikós dologba. Azt hiszem, elég jó futam volt.

Lamara Roland: Szomorú vagyok, mert csak harmadik lettem. Persze, nem olyan szörnyű a helyzet, mert a 15. helyről sikerült ezt elérni. Azért az nagyon jól jött, hogy rengeteg baj volt a vizes pálya miatt. Sokan nem tudták, hogy milyen gumival menjenek ki. Mi úgy döntöttünk, hogy a száraz pályára való versenygumit használjuk, és ez tűnt a jobb választásnak. Egész versenyen próbáltam tartani a helyem, ami egész jól ment. Sajnos kiesett előlem Asi, aki megérdemelte volna a második helyet, mert egészen jól jött föl. A végén még Pápai Lacival küzdöttünk, a végén neki jött ki jobban a lépés.

Pantl Péter: Minden nagyon jól indult. Bevállaltuk a slicket, ami nagyon jó döntés volt, köszönet érte BZ barátomnak, és a csapatnak, Monori Gyuszinak. A rajt utáni jobbosban kaptam egy szépet hátulról, azzal leállt a motor, és kb. 30 másodpercig próbáltam "lock" állásból kiszedni a kulcsot, és csak akkor tudtam a mezőny után eredni. A safety car nekem segített. Utolsó helyről negyedik, ennél jobbat nem is kívánhatok, de mi lett volna, ha?...

Csuti Viktor: Remekül éreztem magam, igyekeztem koncentrálni, mert voltak problémák előttünk, és mögöttünk is, de végigmentünk, és ez a lényeg. Meg vagyok elégedve, mert egy karcolás nélkül sikerült kihoznom az autót ebből a derbiből.

Lendvai István: Már a rajtnál elrontottam, mert én úgy tanultam, hogy három piros van, közben csak kettő volt. Így elaludtam a rajtnál, akkor indultam, amikor a többiek már régen elrajtoltak. Az első kanyarban kifordult elém egy kocsi, nem tudtam kikerülni, és belementem. Remélem, a fiúk meg tudják csinálni, és holnap tudok menni.

Szobi Balázs: Bús Edina véletlenül nekem jött hátulról, amikor a második kanyarhoz értünk. De volt még egy másik hasonló eset is. Azt hiszem, ez a futam nem volt túl szerencsés, a következő biztos jobb lesz.

Szujó Zoltán: Épp mondtam Gyulának, hogy a mostani 14 körben többet tanultam erről az egészről, mint az elmúlt hat évben. Olyan sok minden történt a versenyen, ami egy újoncnak tényleg ijesztő. Bejött a Safety Car, elkezdett esni az eső, a boksz utcából rajtoltam, megpróbáltuk felrakni a száraz gumikat. Nagyon sok mindent kipróbáltunk, abban reménykedtem, hogy szép napsütésben lesz egy nyugodt verseny, és tanulhatok, de ez nem jött be. A 14 körben négy alkalommal pördültem meg, ha ezt lebontjuk azért nem egy rossz arány, idézőjelben. Innen szép felállni...

A bajnokság állása letölthető INNEN.