Kiss Norbi szerencsével nyert a SEAT Kupában

Vágólapra másolva!
A SEAT Leon Szuperkupa második versenynapján Kiss Norbert kezére játszott mindenki. Nagy vetélytársai már az első két kanyarban elszálltak, így Kiss kettős győzelemmel kezdte az idényt.
Vágólapra másolva!

A SEAT Leon Kupa második futamán ismét győzni tudott a sorozat első futamgyőzelmét tegnap learató Kiss Norbert. Kiss az időmérő edzésen csak a negyedik rajtkockát tudta megszerezni, de a mai rajt után több ellenfele is hibázott, így hamar az élre állhatott. Mögötte 14 körön át Wéber Gábor autózott, aki kezdeti hibájának időveszteségét már nem tudta ledolgozni.

A másodikként induló Czollner Gyula rögtön az első körben megforgott és a tizenegyedik helyre esett vissza, de fokozatosan visszaverekedte magát, és az ötödik helyen ért célba. A harmadik helyre a komoly gokartos múlttal rendelkező Hatvani Bálint futott be, aki tavaly már megmutatta tehetségét a Suzuki Swift Kupa résztvevőjeként. Hatvani több körön keresztül próbálkozott Rácz István befogásával és a 12. körben sikerült is legyűrnie ellenfelét.

Rácz István, a hazai gyorsasági autósport egyik legtehetségesebb versenyzője, ezzel lecsúszott a dobogóról és negyedikként végzett.

Forrás: [origo]
További képek a duen.hu-n

Seat Leon Szuperkupa II. futam végeredmény:
1. Kiss Norbert (IMC Motorsport Egyesület) 27:50,608 perc
2. Wéber Gábor (Zengő Motorsport Kft.) 1,727 mp hátrány
3. Hatvani Bálint (Kecskeméti Motorsport) 26,394 mph
4. Rácz István (ACS Motorsport) 30,977 mph
5. Czollner Gyula (DHL Racing Team) 32,264 mph
6. Brachna Dávid (Warm Up) 34,151 mph

Kiss Norbert: Úgy látom, szerencsém van. Gabi az első kanyarban ment ki valamerre, aztán visszaesett arra a helyre, ahonnan én rajtoltam, Gyuszi meg a kettes kanyarban forgott ki előlem szépen. Bálintot hála istennek már a rajtnál elkaptam. A harmadik kanyarban már első voltam, ekkor ezt mondtam, na jó, akkor megyek. Nagy lehetőséget kaptak azzal, hogy az időmérőm rosszul sikerült, nem tudtak vele élni. A hegyi verseny meredek lesz, ez az autó már nem vicc.

Wéber Gábor: Az első kanyart nagyon elrontottam. Elfordultam, a korrigálás ellenére is keresztbe állt a feneke, lecsúsztam a műfűre. A gázzal próbálkoztam, tovább csúsztam a bukótérbe. Hárman megelőztek. Bálintot még a kanyarban visszaelőztem még a kanyar belső ívén, Gyuszi megpörgött, és maradt a Norbi előttem. Gyakorlatilag ugyanaz volt, mint tegnap, teljesen egyforma köröket mentünk. Néha ő hibázott, néha én, keveset mozgott a távolság.

Hatvani Bálint: jó volt a verseny, Rácz Pistivel nagyot vívtunk. A rajtnál kicsit elaludtam, el is mentek egy páran. Most hatalmas a motiváció, utol szeretném érni az első két helyezettet, aztán megküzdeni velük. A hegytől még nagyon tartok, Suzukival sem voltam nagyon penge hegyen. Megpróbálom megoldani.

Rácz István: A rajt előtt állítgattam a fékerősségen, de nem sikerült elég hátra állítanom. Ezért nem voltak a legjobbak a féktávjaim, Bálint rám tudott esni. A végén már elfékeztem a gumikat is. Amúgy nagyon tetszett, jót vívtam Bálinttal, sokáig azt hittem, magam mögött tudom tartani, de nagyon jött rám. Próbáljuk megtalálni a megfelelő beállításokat. Biztos vagyok benne, hogy tudok még gyorsulni. Az autót is meg kell szoknom, a fronthajtás eddig elég távol állt tőlem. Az első teszt óta csak javulok, még néhány verseny és Kiss Norbert és Wéber Gábor elkezdhet félni.