Alumíniumból készülhet a következő Range Rover

2007.05.10. 13:07

Számos újítással érkezik 2012-ben a Range Rover soron következő, negyedik generációja. Ezek közül az egyik az, hogy a Land Rover zászlóshajójának alváza valószínűleg alumíniumból készül majd, amire még nem volt példa a cég történetében.

Az alu-Range fejlesztésében nagy szerep juthat a Jaguarnak, mely XJ modelljével már bizonyította, hogy képes könnyűfém vázas autó elkészítésére. Az alumínium alkalmazásával a terepjáró vázának súlya nagyjából 40 százalékkal lenne kevesebb a mostaniénál, ami 300-400 kg körüli csökkenést jelent. Tehát a mostani 2,6 tonna helyett 2,2-2,3 tonna lenne az új generáció tömege, amely ennélfogva alacsonyabb fogyasztás mellett jobb emissziós mutatókkal és vezethetőséggel rendelkezne. A Land Rovernél abban is biztosak, hogy ha az egész alváz könnyűfémből készül, azzal megnő az autó élettartama is, mert a rozsdát elfelejthetik a tulajdonosok.

A Range Rover motorválasztékát továbbra is a Jaguarral közösen alakítanák ki. Érkezhet két új, ötliteres, közvetlen befecskendezésű V8-as, 350 lóerős szívó és 460 lóerős kompresszoros változatban. Ezek mellett a jelenlegi 3,6 literes, V8-as dízelmotor négyliteresre növelt blokkjával is megvásárolható lesz majd a típus. Az új Range Rover megjelenése azért is jelentős, mert elkészülte után a gyártó a típussal alapjaiban megegyező terepjáróit, a Range Rover Sportot és a Discoveryt is leválthatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK