Vágólapra másolva!
Meglepő módon végződött a rali-világbajnokság hétvégi futama. A két napig vezető Sebastien Loeb hibázott, ezáltal kiesett, így Marcus Grönholm ölébe hullott a győzelem.
Vágólapra másolva!

Meglepő fordulatot hozott a rali-világbajnokság hétvégi futama, a Szardínia Rally. Az olaszországi murvás versenyen az első két nap ugyan minden a megszokott módon történt, de a zárónapon Sebastien Loeb olyat tett, amire az utóbbi években csak nagyon ritkán volt példa. Hibázott, falnak ment, és három kilométerrel később végleg le kellett parkolnia a C4 WRC-t a pálya szélén a megrongálódott első felfüggesztés miatt. Az egészből a Ford gyári csapata és Marcus Grönholm profitálhatott, akik így magabiztosan vezetik a vb-t. De volt itt még miről beszélni.
A verseny első napján például egy finn tehetség hívta fel magára a figyelmet, hiszen a murvás versenyeken megszokott módon az elöl elrajtolók kis hátrányba kerültek. Az ilyen futamokon ugyanis a világbajnokság élmenői rajtolnak az élről az első napon, azonban ezzel az úttakarító szerep is rájuk hárul. Ez őket lassítja, a hátrább érkezők pedig előnyt élveznek.

Ezt a Ford privát alakulatában versenyző Jari-Matti Latvala tudta a legjobban kihasználni, aki három szakaszig vezette a mezőnyt, majd hibázott, és eltört a futóműve. Latvala ezzel befejezte az aznapi küzdelmeket, de a szuperrali szabály miatt azért másnap folytathatta 5 perc hátránnyal. Sajnos a subarus exvilágbajnok, Petter Solberg is csak ideig-óráig tudta tartani az élmenők tempóját, neki ugyanis a fékével adódtak gondjai. A hátsó fék javítása miatt le is késett egy időellenőrző pontot, amiért megbüntették, ráadásul a fék még ekkor sem lett teljesen jó. Az első nap végén már Sebastien Loeb vezette a mezőnyt, a két fordos, Grönholm és Hirvonen követte.

Forrás: [origo]