Terepes Seat ősztől

2007.05.22. 12:33

A Genfi Autószalonon bemutatott Altea Freetrack-et ősztől kezdik gyártani a spanyolok. Bár nem számít igazi terepjárónak, emelt futóművével és összkerék-hajtásával azért a földutakkal jól elboldogul majd.

A Genfi Autószalonon látott tanulmányautóhoz képest keveset változtatott a Seat az Altea XL terepesített változatán, mindössze annyi történt, hogy levették a csomagtérajtóról a pótkereket, a lökhárítókra pedig fényezetlen műanyag védőburkolatokat helyeztek. A Freetrack futóművét 4 centivel megemelték a normál Alteához képest, és még Haldex-rendszerű összkerékhajtást is alápakoltak, amely szükség esetén akár a nyomaték felét is a hátsó tengelyre tudja küldeni. Bár a 17 colos könnyűfém keréktárcsák egyértelműen aszfaltos, és nem terepes használatra készültek, városi padkamászásra valószínűleg így is kiválóan megfelel majd a kocsi.

Csak az Altea-kínálat két legerősebb erőforrásával, a kétliteres TFSI-vel, és a szintén kétliteres, erősebbik TDI-vel lehet majd megvásárolni a Freetrack-et. A benzinmotor 200 lóereje 7,5 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órára az autót, ami még a nagy homlokfelület ellenére is elérheti a 214 km/órás sebességet. Ennél csak alig lassabb az átlagosan 6,8 liter gázolajat fogyasztó 170 lóerős dízel: ezzel a motorral 8,7 másodperc kell a százas sprinthez, a végsebesség pedig 204 km/óra.

Valószínűleg nem lesz olcsó mulatság az Altea Freetrack, erre az erős motorokon kívül garancia az egyféle, igen gazdag felszereltségi csomag is. Alapáron jár majd a Seathoz az új fejlesztésű multimédia rendszer, amely egy 7 colos képernyőn jeleníti meg a hozzákapcsolt DVD-lejátszó, laptop, vagy videojáték képét, a hang az autó saját hangszóróiból érkezik majd. Lesz még ezen kívül a hátsó ablakok mögé kihúzható árnyékoló, kétzónás automata klíma, esőérzékelős ablaktörlő, automatikusan bekapcsolódó világítás, tolatóradar, tempomat, menetstabilizáló elektronika és keréknyomás-ellenőrző is. A szériaváltozat világpremierje a június 7-én kezdődő Barcelonai Autószalonon lesz.

Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]
Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK