A Qashqai a legbiztonságosabb

2007.05.24. 12:49

Még egy autó sem szerepelt olyan jól az EuroNCAP szervezet tíz éve tartó törésteszt sorozatán, mint a Nissan kompakt szabadidő-autója. A másik vizsgált kocsi, a Kia Carens is jó eredménnyel zárta a vizsgálatot.

37 elért pontjával új rekordot állított fel a Nissan Qashqai utasvédelem terén, így természetesen az öt csillag is jár a japán kocsinak. Mind a frontális-, mind az oldalütközés tesztre maximális eredményt kapott az EuroNCAP szakembereitől, enyhe sérülési kockázattal csak a vezető felsőtesténél kell számolnia frontális ütközésnél. A kiugróan magas pontszámhoz az is hozzátartozik, hogy a Nissan nagyon jól valósította meg az öv bekapcsolására figyelmeztető jelzéseket, és ezt három ponttal honorálta az EuroNCAP. Gyermekvédelemre a lehetséges ötből négy csillagot kapott a Nissan, viszont a gyalogosokra nem vigyáz valami jól. Ebben a versenyszámban csak két csillag jött össze neki a lehetséges négyből. Az ötvenszázalékos eredmény azért jött ki, mert az egyébként kellően puha motorháztető első, magasan húzódó éle sajnos túl keményre sikeredett.

Az új Kia Carens nem döntött rekordokat, de eredménye miatt neki sem kell szégyenkeznie. Ötből négy csillagot kapott az utasvédelmére: a frontális tesztek nem a Carens erősségei, oldalütközés esetén viszont nagyon jól védte meg a dummykat a koreai buszlimuzin. Sajnos a gyerekvédelem is csak átlagos, erre ötből három csillagot kapott a családoknak fejlesztett Kia, de a járókelőknek sem tanácsos elé ugrani, mert a kemény orr-rész miatt a lehető legalacsonyabb, egycsillagos minősítést szerzett gyalogosvédelemből az autó.

Forrás: [origo] Forrás: [origo]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK