Pantl Péter kettős győzeleme a Suzuki Swift Kupában

Vágólapra másolva!
A Suzuki Swift Kupa első idei hegyiversenye alaposan átrendezte az erőviszonyokat. Ezen a hétvégén az újságírók és egy dakaros villogtak. 
Vágólapra másolva!

Alaposan megváltozott a papírforma az Orfűi Hegyiversenyre a Suzuki Swift Kupában, bár azt lehetett sejteni, hogy a listavezető Szelényi Alfrédot többen megszorítják. Azt viszont kevesen hitték, hogy Szelényinek esélye sem lesz a győzelemre, helyette két újságíró, és a dakaros kamionjából átruccanó Szobi Balázs veszi fel a staféta botot.


Suzuki Swift Kupa III. futam

A főszerkesztők szoros mérkőzését hozta a Suzuki Kupa harmadik futama, amelyből Pantl Péter (CKM) került ki győztesen 13 századdal Lamara Roland (Autópiac) ellenében. Az első felfutást Lamara Roland nyerte 2:21,64-es idővel, ekkor Pantl a második lett, de csak mindössze hat tizeddel rosszabb időt autózva. A második felfutásban ezt aztán Pantl 2:21,26-tal ellensúlyozta, Lamara megmaradt a kerek 2:22-nél. Csuti Viktor egy harmadik és egy negyedik helyből egy bronzot hozott össze magának. Szelényi Alfrédnak ugyanezekből az összetevőkből egy negyedik hely jutott, hátránya Csutival szemben csak 74 század volt. Szobi Balázs a két felfutásban nem remekelt annyira, mint az edzéseken, Farkas László mögött a hatodik lett. Assenbrenner Tibor a hetedik helyre hozta be ma autóját.

A Hegyi Kupát Farkas László nyerte.

Suzuki Swift Kupa III. futam végeredmény:
1. Pantl Péter (Zengő Motorsport) 4:43,51 perc
2. Lamara Roland (Zengő Motorsport) 0,13 másodperc hátrány
3. Csuti Viktor (Procar Motorsport) 3,45 mph
4. Szelényi Alfréd (Proex Motorsport) 4,19 mph
5. Farkas László (BMW Team Hungary ASE) 5,75 mph
6. Szobi Balázs (Zengő Motorsport) 6,29 mph

Forrás: [origo]

Pantl Péter: A második köröm nagyon jól sikerült, bár sajnos belehibáztam a végébe. Két olyan dolgot kipróbáltam, amit eddig nem mertem, szerencsére sikerült. Örülök neki nagyon, tényleg. Erre vágytam öt éve. Lassan tanulok, mindig nagyon erős volt a mezőny. Most nekem állt a zászló.

Lamara Roland: A második felfutásban rosszabbat jöttem, mint az elsőben, és ez meg is bosszulta magát. Nem tudom, mi lehetett az oka, de jobban csúszott az autó. Iszonyatosan gyors, de nem bonyolult a pálya, ettől függetlenül szeretem. Tavaly nyertem itt, és remélem, hogy holnap tudok javítani.

Csuti Viktor: Esett az eső, ezért tisztább volta pálya, jobban tapadt, így gyorsabb lett. Ennek ellenére, mivel rosszabbat mentem egy fél másodperccel, valahol mégis elhibáztam. A gát végénél jobban kicsúsztam a kelleténél, így lassabb volt a kigyorsítás. Nem hibáztam, de bennem volt a félsz, nem hittem el, hogy teljesen száraz az aszfalt.

Szelényi Alfréd: Kb. 10-20 centit jelenthet az a hét tized, amivel lemaradtam a harmadik helyről. Nem hibáztam, ott rontottuk el, hogy a ringről maradt használt gumikkal álltam rajthoz az első három felfutásnál. Most az utolsónál raktunk fel előre az új gumikat. Holnap jobb eredményt szeretnék elérni.

Szobi Balázs: Reggel nagyon megleptem magamat is azzal, hogy az első felfutásnál első voltam, aztán pedig második. Amikor jött az éles bevetés, kétszer hatodik lettem. Párat hibáztam valóban, holnap remélem, hogy jobb lesz. Fantasztikus jó a pálya, sosem mentem még hegyen, nagyon nagy élmény.