Többen beszállnak az új Chrysler-Chery autó fejlesztésébe

Vágólapra másolva!
A Volkswagen és a Mitsubishi is beszállhat a következő Chrysler és a kínai Chevy Auto által készített jármű fejlesztésébe. A napokban várható hivatalos közlemény a modellről, mely a Dodge Hornet tanulmányra épülhet.
Vágólapra másolva!

Jelenleg egy amerikai piacra szánt modellen dolgozik a Chrysler és a Chery. Az új kocsi szintén az amerikaiak márkaneve alatt jelenne meg, de a fő piacát a fejlődő országok, főleg Dél-Amerika és Kelet-Európa jelentenék. Az AutoWeek szerint bármelyik pillanatban hivatalosan is bejelenthetik a kocsit, ami nagy valószínűséggel a tavalyi genfi autószalonon bemutatott Dodge Hornet tanulmányára épül majd.

Valószínűleg az autó fejlesztésében a Mitsubishi és a Volkswagen is segíteni fog, méghozzá különböző alkatrészek, sőt akár egész hajtásláncok érkezhetnek a gyártóktól. Az eredeti tanulmányban egy négyhengeres, 170 lóerős benzinmotor volt, de a szériaváltozat várhatóan turbódízel erőforrásokkal is kapható lesz. Az autó első változatának bemutatója akár néhány hónap múlva, a szeptemberi Frankfurti Autószalonon is megtörténhet.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]