Pazar verseny alakult ki a túraautóknál

Vágólapra másolva!
Hatalmas magyar versenyeket hoztak a vasárnapi túraautós futamok, ahol bizony koccanásban sem volt hiány. A formaautósoknál Chanoch Nissany győzelmét senki sem veszélyeztette.
Vágólapra másolva!

Minden eddiginél nagyobb izgalmakat hozott a nagy túraautók versenye, ugyanis a kezdeti izgalmak után piros zászlóval felfüggesztették a futamát. A pálya veszélyes mértékben olajos lett, ezt kellett letakarítani, de a verseny körülbelül fél órával később Safety Car mögül folytatódott. A repülőrajt után a versenyzőknek két körük volt arra, hogy számukra kedvező módon alakítsák a végeredményt.

Vaclav Nimc, mint már tegnap is, a rajt után azonnal elhúzott DTM-es Mercijével, és a Safetí Car után sem fenyegették az elsőségét. Konopka Saleenjének viszont nem jött jól a szünet, az utolsó körökre már nem folytatta a versenyt, így Liedl örökölte meg a második helyezést. A maradék dobogós helyezésért nagy csatát vívott Barta és Bezak, amiből utóbbi jött ki jobban.

Hátrébb viszont hatalmas magyar csata bontakozott ki. Bódis Kálmán ezúttal nem tudta leszakítani Walter Csabát, aki mögött Rátkai Ferenc loholt. A hármas a szünet után is egymásra talált, de úgy nézett ki, hogy nem bántják a másikat és bejönnek ebben a sorrendben a célba. Rátkai Ferenc ezt nem így gondolta, és nemes egyszerűséggel kiforgatta a célegyenesre vezető utolsó kanyarban Waltert, így a magyar értékelésben Bódis, Rátkai, Walter sorrend alakult ki. Mögöttük is forrtak az indulatok, a kilencedik-tizenkettedik helyekért Szabolcs Róbert, Kavecz István, Borbély Zsolt, Rudolf Machanek gyömöszölte egymást, Szabolcs egyszer még a fűre is került a harcban. A verseny vége után a felügyelő testület 15 másodpercre megbüntetette Rátkai Ferencet, aki azonban ezt az ítéletet megóvta, így azt lehet mondani, hogy nincs hivatalos végeredmény.

Forrás: [origo]

Nagytúra zónaverseny végeredmény
1. Václav Nimc (CZ) Charouz Racing, Mercedes CLK DTM 1:11:03,458 perc
2. Viliam Liedl (SVK) AST Presskam, Audi DTM 18,170 mph
3. Milan Bezak (CH) Stadler Motorsport, Porsche 911 GT3 22,668 mph
4. Barta Attila (SVK) Machanek Racing, Brokernet Silversting 22,878 mph
5. Bódis Kálmán (BOVI Motorsport) Porsche 996 27,423 mph
6. Walter Csaba (Főnix Motorsport Egyesület) BMW E36 32,316 mph

Nagytúra VI. bajnoki futam végeredménye
1. Bódis Kálmán (BOVI Motorsport) Porsche 996 1:11:30,881 perc
2. Walter Csaba (Főnix Motorsport Egyesület) BMW E36 1:11:35,774 p
3. Rátkai Ferenc (BOVI Motorsport) Porsche 996 1:11:47,066 p
4. Kavecz István (BMW Team Hungary) BMW M3 1:11:50,106 p
5. Szabolcs Róbert (Proex AMSE) Renault Clio V6 1:11:53,013 p
6. Borbély Zsolt (Főnix Motorsport Egyesület) BMW 320i E36 1:11:53,016 p

Vaclav Nimc: A hosszú szünet ugyan megtörte a futamot, de számomra nem jelentett különösebb gondot. Minden tökéletesen összejött ezen a hétvégén, két nap alatt két győzelem, nem is kívánhatnék többet.

Viliam Liedl: A futam megszakítása szükségszerű volt, de az idő nekem dolgozott ez esetben. Tegnap harmadik, ma második lettem, így nagyon boldog vagyok. Szerencsére a technikai malőrök is elkerültek.

Michael Bezak: Kitűnő volt a verseny! A piros zászló beintése tökéletes döntés volt, hisz az olajfolton mindenki nagyon csúszkált. Ennek ellenére is remekül éreztem magam, szeretek itt a Hungaroringen versenyezni. Nemcsak a pálya miatt, hanem mert annyi csinos lány van Magyarországon.

Bódis Kálmán: Rendkívül kaotikus versenyen vagyunk túl. A pályára kiömlött olajon majdnem kicsúsztam a fűre, majd valaki rám rántotta a kormányt, egyszóval zűrösen alakultak a dolgok. Kerestem ugyan az olajfoltot, de nem láttam, csak akkor éreztem, mikor már rajta voltam. Annyira felgyorsultam, hogy a lekörözendő Seatosok mellé érkeztem meg. Tudtam, hogy sárga zászló alatt nem lehet előzni, de nagy sebességgel érkeztem meg melléjük, aztán ki is csúsztam a fűre. Majd jött a tíz perc, és a safety car, ami három körön keresztül bent volt, egyáltalán nem értem miért. Ezzel még jobban szétszabdalták a versenyünket, és utána láttam, hogy Walter Csaba megpördült. Az első helyezésemnek örülök, de keserű az öröm. Fárasztó volt a futam, és nagyon sok kár keletkezett az autóban.

Rátkai Ferenc: Összességében jó volt a futam, sajnálatos volt ez a kis közjáték, mert felborzolta a kedélyeket. Az utolsó körben elég közel kerültem Walter Csabához, sajnálatos módon a célravezető kanyarban összeértünk, emiatt megpördült és sikerült megelőznöm. Nem volt szándékos, de ha az ember gyorsan megy, néha elkövet hibákat. Részben mindketten hibásak voltunk, igyekeztem valahogy előrekerülni, nyomtam a gázt, és Csaba számomra érthetetlen módon, ahelyett, hogy a gázt nyomta volna, elvette.

Walter Csaba: Ideges vagyok, mert a Rátkai Feri az utolsó körben kiforgatott, a tegnapi kiforgatása után, ismét. Egyébként szerencsésnek mondhatom magam, hiszen vissza tudtam jönni a célba a megforgás után, és nem a falban végeztem. Egy másik szempontból azonban remélem, hogy levonják a futam a tanúságát, hiszen ezzel a hozzáállással, nem lehet versenyezni. Ezektől eltekintve nagyon jó versenyen vagyunk túl, élvezem, hogy az autóm napról-napra versenyképesebb. Bízom benne, hogy az idény második felében már a Porschék előtt végzek.