Félig Merci - Chrysler 300C

Vágólapra másolva!
A Chrysler sikerkocsija jó gondolatmeneten alapul. Rajzoltak egy szép autót, szereztek hozzá egy jó motort, de érthetetlen számomra, hogy hol voltak akkor a fejlesztőmérnökök, amikor az autó belsejét találták ki.
Vágólapra másolva!

A prémium szegmensbe igen nehéz betörni, tudja ezt minden oda vágyó márka elnöke, de mégis görcsölnek. Muszáj nekik, hiszen ez annyira húsos falat, hogy érdemes pénzt és időt nem sajnálva valami olyat tervezni, amivel tényleg számottevő siker érhető el. Érdekes módon a különböző kontinenseken más márkák viszik a prímet: míg Amerikában a Lexus az abszolút menő, addig Európában a német triumvirátus az egyeduralkodó. Gondoljunk csak bele, milyen jól hangzik a Jaguar vagy a Cadillac név, mégsem tartanak sehol. Hazánkban a svéd márkák megítélése is igen jó, de valahogy ezeket is inkább az veszi, aki svédrajongó, vagy kerüli a feltűnést. Akárhogyan nézzük is, az Audi, BMW, Mercedes-Benz trió mellett még a Lexusnak sikerült valami imidzset kiépítenie, a többiek valahogy csak sokadik lehetőségként merülnek fel.

Az amcsik mindig is tudtak jó limuzinokat építeni, az más kérdés, hogy európai szemmel ezek furcsák. Ők aztán tényleg arra fektették a hangsúlyt, hogy az utas elsősorban kényelemre vágyik, a vezetési élményről nem nagyon beszélhetünk. Egy erős V8-as motor, billegős futómű, hatalmas kasztni és jó felszereltség - körülbelül ez a képlet igaz egy hagyományos amerikai limuzinra. De mi van, ha Európába is be akarnak törni? Nos, ez eddig nem igazán sikerült nekik, kivéve egy modellt, ez pedig a Chrysler 300C.

Forrás: [origo]

A Chrysler hosszú évek óta vergődik, voltak nehezebb időszakok, majd 1998-ban létrejött a DaimlerChrysler házasság. Az együttműködés - amely valójában nem volt teljesen az - kezdetben nagy felszámolásokat, átszervezéseket, elbocsátásokat hozott. Ennek a vegyes vállalatnak az a Dieter Zetsche állt az élére, aki a Chrysler feltámasztásában tett élévülhetetlen érdemei miatt később a konszern elnöke lett. Sorra jöttek a látványos modellek, amelyek aztán nem hozták azt az eredményt, amit elvártak volna tőlük. A sors iróniája, hogy pont ugyanez a Zetsche mondta ki, hogy az ismét hatalmas veszteségeket produkáló Chryslert eladják. A cég az amerikai Cerberus tulajdonába került úgy, hogy az eddig kevéssé működő Chrysler-Mercedes együttműködést továbbra sem zárták ki. Jól hangzik. Ami nem megy már vagy tíz éve, arra most, hogy nem az ő tulajdonukban van a cég, már látnak lehetőséget.