Népünnepély a Hungaroringen

2007.07.14. 23:31

Igen jól sikerült a World Series by Renault sorozat hazai bemutatkozása, ugyanis a közönségcsalogató ingyenes versenyre az első nap több mint 50 ezren látogattak ki.

A hétvégén újra benépesült a Hungaroring, három héttel a Forma-1-es futam előtt remek "felvezető" rendezvény zajlik a mogyoródi pályán, ugyanis hazánkba látogatott a World Series by Renault sorozat. A verseny ingyenes, így nem meglepő, hogy szépszámú nézősereg gyűlt össze már szombat kora délelőtt is, a kilátogatók száma délutánra már meghaladta az 50 ezret.

Az eseményen több igen színvonalas kategória részt vesz, a csúcs World Series by Renault 3.5 mellett itt van a 39 autót számláló Formula Renault 2.0 kategória is, valamint az ifjú titánok felfedezésére létrehozott  Formula Campus. A túraautókat a Megane Trophy, valamint a magyar Clio Kupa képviseli. A hétvége azonban nem csak a versenyekről szól, hiszen látványos bemutatót tartottak legendás versenyzők a veteránnak számító versenyautókkal, sőt az F1-es Renault csapat is körözött a Ringen.

Forrás: [origo]
Sok-sok kép a szombati eseményekről

A csúcsragadozók, vagyis a World Series Formula 3.5-ösök már csütörtökön a birtokukba vették a pályát, kollektív tesztelés keretén belül ismerkedtek a Hungaroringgel. A széria legnagyobb sztárja egyértelműen a listavezető Sebastian Vettel, aki már a Forma-1-ben is bemutatkozhatott, sőt pontot is szerzett a néhány héttel ezelőtti Amerikai Nagydíjon.

A BMW Sauber tesztpilótájának viszont nem kezdődött túl jól a magyar hétvége. A 20. születésnapját nemrégiben ünneplő versenyző csütörtökön és pénteken is eltűnt a 30 fős mezőnyben, és az időmérő edzésen sem ment neki igazán. A szombat délelőtti, két csoportban lebonyolított kvalifikáción Vettel csak a 11. legjobb időt futotta, így a hatodik sorból várhatta az első futam rajtját. A fiatal németnél éppen csak egy hajszállal volt gyorsabb összetettbeli legnagyobb riválisa, Alvaro Parente, így kettejük csatája tovább folytatódhatott.

Mindenkinél gyorsabb volt viszont, így az első helyre kvalifikálta magát a KTR versenyzője, Guillaume Moreau, ami némileg váratlan volt, hiszen az újonc az idei három nagydíjon eddig nem nagyon jeleskedett, sem az időmérőn, sem a futamokon. A francia mellől Alvaro Barba vághatott neki a 25 körös délutáni futamnak.

A verseny nem volt eseménytelen, hiszen rögtön a rajt után egy ütközés után pályára kellett küldeni a biztonsági autót. Miután a safety car magára hagyta a mezőnyt, éles párharcok alakultak ki, így a célegyenes melletti lelátókat csordultig megtöltő nézőknek nem lehetett okuk panaszra. Az élmezőny folyamatosan szakadt el az üldözőbolytól, míg kicsit hátrébb Sebastian Vettel nyomult előre rendületlenül.

Forrás: [origo]

Hét körrel a futam vége előtt ismét a pályára hajtott a biztonsági autó, mivel az ötödik helyről rajtoló Baguett rossz helyen csúszott ki, és le kellett lassítani a mezőnyt, amíg kiemelték az autót.

Ez kifejezetten jól jött Sebastian Vettelnek, aki közben már negyedik volt, de jelentős hátrányban volt az élen álló hármashoz képest. Így viszont esélye volt arra, hogy dobogós helyen végezzen, mivel a safety car miatt eltűntek a különbségek. A javítás azonban olyannyira nem jött össze a németnek, hogy a pole-ból induló, ám közben kicsit visszaeső Moreau egy remek manőverrel még meg is előzte Vettelt. A Carlin pilótájának így sem kell szomorkodnia, ötödik helyével a pontversenyben ugyanis továbbnövelte előnyét Parentével szemben, a portugál nem ért célba. Ráadásul a futam után még jónéhány pilótát meg is büntettek szabálytalan boxkiállás miatt, amiben benne volt Moreau is, így Vettel mégis a negyedik lett.

Az első három helyezett sorrendje már nem változott a leintésig, a futamot Filipe Albuquerque nyerte, így az idei győztesek tábora újabb taggal bővült, mivel az újonc portugál eddig még nem nyert futamot. Az ezüstérmes a szintén elsőéves Fairuz Fauzy lett, aki a negyedik rajtpozícióból lépett előre, a malajziai pilóta eddigi legjobb eredményének örülhetett, mivel korábban a legjobb tízbe is mindössze egyszer került be. A harmadik pezsgősüveget Benjamin Hanley bonthatta meg a dobogón, az első körben hat helyet előrelépő brit a 12. pozícióból rajtolhatott. A Prema Powerteam pilótája ráadásul a leggyorsabb kört, és a vele járó két pluszpontot is bezsebelte.

A World Series küzdelmei vasárnap egy újabb 25 körösre tervezett futammal folytatódnak.

World Series Formula 3.5 - Hungaroring, első futam:
01. Albuquerque - Epsilon Euskadi 46:42.199
02. Fauzy - Cram Competition +0.552
03. Hanley - Prema Powerteam +1.335
04. Vettel - Carlin Motorsport  +4.120
05. Jousse - Tech 1 Racing  +5.147
06. Van Der Garde - Victory Engineering  +6.096
07. Pavlovic - International Draco Racing  +6.577
08. Nunez - Red Devil Team Comtec  +6.856
09. Aleshin - Carlin Motorsport  +7.527
10. Kimball - Victory Engineering  + 7.962

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK