117 ezer néző a WSR futamon

Vágólapra másolva!
Vasárnap késő délután a Clio Kupa futamával véget ért a Renault World Series rendezvénye a Hungaroringen, így röpke három hétig ismét a csend lesz az úr Mogyoród környékén. A csúcskategória, a Formula Renault 3.5 ismét igazán látványos versenyt hozott, és a legismertebb pilóta, Sebastian Vettel ezúttal már a dobogóra is felállhatott.
Vágólapra másolva!

Vasárnap is a szombati naphoz hasonló embertömeget vonzott a World Series by Renault hungaroringi hétvégéje, amelyen ezúttal kevesebb koncertet, viszont több futamot láthattak a nézők. Az már hivatalosan is elmondható, hogy az ingyenes hétvége meghozta a kívánt eredményeket, sőt túl is teljesítette azokat. A rendelkezésre álló adatok szerint szombaton 62 ezren voltak kíváncsiak a népszerű kiegészítő programokkal tarkított rendezvényre, vasárnap pedig 55 ezren gondolták úgy, hogy a hatalmas hőség ellenére is a Hungaroringen választják. Megérte.

Ezen a napon ugyanis a sportos rész erősített. A Forma 1-es bemutató, valamint a történelmi versenyautók parádéja mellett bizony minden kategória megmutatta magát egy versennyel, köztük a magyar Clio Kupa is.

A nap fénypontja természetesen a csúcsgépek, a World Series Formula 3.5-ösök versenye volt, amelynek a rajtsorrendje úgy alakult ki, hogy az előző napi futam végeredménye alapján az első tíz helyezett fordított sorrendben állt fel a rajtrácsra, a többiek pedig az elért helyezésük szerint. A tizedik tehát a pole-t örökölte, a kilencedik pedig mellőle rajtolhatott, de nem volt túl nagy szerencséjük, hiszen ez első kanyarban máris volt egy kisebb baleset, a második rajtkockából startoló Aleshin egy megpördüléssel és alapos visszaeséssel megúszta, ám a pole pozíciós Kimballnak igen hamar fel kellett adnia a versenyt.

A start után az első helyet így Nunez örökölte, aki ezt a folytatásban nem is engedte ki a kezéből. Másodikként Pavlovic, harmadikként Giedo van der Garde teljesítette az első kört. A szombati futamhoz hasonlóan vasárnap is be kellett vetni a biztonsági autót, a mezőny második felében autózó Jaap van Lagen autója a harmadik kör után a célegyenesben egy előzési kísérlet közben összeért egyik vetélytársáéval, és emiatt megpördült. A mögötte érkező Davide Valsecchi már nem tudta elkerülni az ütközést, és mindketten a szalagkorlát tövében, a tömött tribünök előtt végezték.

A mezőny néhány körön keresztül a safety car mögött kullogott, majd miután a biztonsági autó elhagyta a pályát, Sebastian Vettel rögtön előzött egyet, és már a harmadik helyezett Giedo van der Gardét támadta. A két Forma-1-es érintettségű pilóta csatája azonban nem tartott sokáig, mivel a holland egy hiba miatt néhány helyet visszaesett.

Forrás: [origo]

A BMW Sauber tesztpilótája azonban nem érte be az ölébe hulló harmadik hellyel, és üldözőbe vette a rajt óta a második helyet birtokló Pavlovicot, de előrébb lépni nem tudott, sőt olykor arra kellett figyelnie, hogy dobogós státuszát megőrizze Ben Hanley előtt. Ez végül sikerült is Vettelnek, aki így felállhatott a dobogó legalsó fokára, tovább erősítve ezzel vezető pozícióját összetettben.

A győzelmet world serieses pályafutása során először az újonc spanyol, Alejandro Nunez szerezte meg, de az eredményhirdetésre természetesen hivatalos volt még a második helyezett Milos Pavlovic is, aki már nem először kapaszkodott fel a dobogóra az idei évben.

"Csütörtökön és pénteken sem sikerült igazán jó kört futnom, nem kezdődött túl jól számunkra ez a hétvége"- kezdte összefoglalóját a vasárnapi futam utáni sajtótájékoztatón Sebastian Vettel. "Csak a hatodik helyről rajtolhattam a szombati futamon, de a kiváló stratégiának köszönhetően szerencsére sikerült előrébb lépnem, így vasárnap is jó helyről várhattam a rajtot. A safety car kiállása után nehéz volt vezetni az autót, de sikerült megszereznem a harmadik helyet"- fejezte be az összetett verseny éllovasa.

Forrás: [origo]

World Series Formula 3.5 - Hungaroring, második futam:
1. Nunez - Red Devil Team Comtec 43:08.583
2. Pavlovic - International Draco Racing +1.206 másodperc
3. Vettel - Carlin Motorsport +1.623 mp
4. Hanley - Prema Powerteam +2.616 mp
5. Piccione - RC Motorsport +3.589 mp
6. Van Der Garde - Victory Engineering +6.451 mp
7. Jousse - Tech 1 Racing +8.285 mp
8. Albuquerque - Epsilon Euskadi +9.851 mp
9. Moreau - KTR +10.260 mp
10. Walker - Fortec Motorsport +11.733mp