A vadászidény végén - autós ünnep Szent Kristóf napján

2007.08.03. 13:02

Csak arról akartam beszélni Sánta Lászlóval, hogyan találja meg a lopott autókat a Zsaru-Car volánjánál ülve. Erre ő meghívott a Szent Kristóf napi találkozóra, ahol többek között az autóvadászat éves eredményhirdetése és díjkiosztója is lezajlott.

Az oktató mindig azt mondta, legalább nyolc másodpercenként nézzek a tükörbe. Nézek én szorgalmasan, ezért vettem észre, amint kikanyarodott mögém egy Zsaru-Car egység, vagyis a lopott autók megtalálására szerveződött Civil Autókereső Rendszer autója. Mivel már egy ideje szeretnénk bemutatni a rendszer működését, a letekert ablakon keresztül kértem fel interjúra a vezetőjét. "A benzinkútnál jobbra, ott várlak" kézmozdulatot Sánta László, a Zsaru-Car honi apostola kapásból fogta - nemhiába ő a Vadász-1-es -, és követett. Így sikerült mindent megbeszélni, és így kaptam meghívót a Szent Kristóf napi autós rendezvényre, ahová az autósok nem márkahűségből vagy motorbőgetés miatt látogatnak.

Forrás: [origo]

Félelmetes konvoj, a körözött autókkal közlekedők számára legalábbis

A Balaton déli partján, Szántódon, Szántódpusztán és Balatonföldváron lezajlott esemény kegyeleti megemlékezéssel indult. A 7-es út mentén álló Szent Kristóf-szobornál a közutakon balesetben elhunytak emlékére koszorút helyeztek el a résztvevők: a határőrség, a mentőszolgálat, a rendőrség, a Magyar Autóklub képviselői, Sánta László az autós érdekvédők elnökeként, az autóvadászokat támogató cégek vezetői és a rendezvénynek helyet adó települések polgármesterei. A jelenlevő civilek és szolgálatosok mind egyetértettek abban, hogy a rengeteg halálos közúti baleset elhárításáért a közlekedés minden résztvevője tehet, ha a saját egyéni felelősségének tudatában van, miközben a járművét vezeti. A koszorúzás mementója felhívta a figyelmet arra, kevés az utazók védőszentjének, Szent Kristófnak a segítsége, ha mi magunk nem vigyázunk az úton.

Forrás: [origo]

Zsúfolásig megtelt a kápolna előtti tisztás

A Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központ adott helyet az autós találkozó bizonyos szakmai részeinek, ingyenes futómű- és gumiabroncs-vizsgálatot, fényszóróbeállítást kérhettek az autósok. Tűzoltóautó, határőr-terepjáró, mentőautó, rendőrautó bemutatása is szerepelt a programban, ám ez nem teljesült maradéktalanul, mert a kérdéses járművek nagy része szinte azonnal a későbbi autós szentmise helyszínéhez közel foglalt állást.

Forrás: [origo]Szent Kristóf legendája 

Ophorus a világ legnagyobb urát kívánta szolgálni, be is állt a legnagyobb király szolgálatába. Észrevette azonban, hogy ura mindannyiszor megrémül, ha az ördög nevét hallja kiejteni. Otthagyta hát, mondván, ha a király fél az ördögtől, nagyobb úr az nála. Beállt az ördöghöz. De ahogy telt az idő, Ophorus észrevette, hogy az ördög minduntalan elfordul, és másfelé kerül, ha az út mentén Krisztus-keresztet lát. "Félsz tőle?" -kérdezte Ophorus az ördögöt. "Igen." - hangzott a válasz. Eszerint van nála nagyobb úr is, meg kell keresnem, gondolta Ophorus, de nem tudta, hogyan akadjon a nyomára. Egy remete mondta neki, hogy imádkozzon, böjtöljön. Ophorus ezt nem akarta. "Akkor állj annak a folyónak a gázlójánál, vigyél át minden utazót a válladon. Ezzel a szolgálattal megérdemled majd, hogy találkozz uraddal" - mondta a remete. Ophorus sok éven át szolgált az embereknek, míg egy nap egy kisgyermeket kellett átvinnie. A gyerek azonban minden lépésnél nagyobb súllyal nyomta a vállát, majdnem összeroskadt. "Milyen nehéz vagy, te gyerek!" "Igen, mert te nem gyereket viszel, hanem azt, aki a világ összes bűnét magára vette." Azzal Krisztus megkeresztelte őt, és a Kristóf nevet adta neki, ami annyit tesz, Krisztus hordozója.

Előző
  • 1
  • 2
Következő