Az elvárt hatos - Audi A6 3.0 TDi Business teszt

Vágólapra másolva!
Lehet, hogy van nagyobb, sőt azt is tudjuk, hogy van erősebb. A háromliteres turbódízel A6-osnál azonban nem kell jobb, hiszen menetteljesítményekben és kényelemben is bőven túlteljesíti azt, ami normál mércével elvárható.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

E kép láttán egy igazi audisnak könny szökik a szemébe

A német presztízsautók harcát már jónéhány éve figyeljük. Régebben úgy tűnt, az angolok és a svédek is beszállnának ebbe a harcba, sőt az Alfa Romeo is jelezte, ő bizony Audi, BMW, Mercedes szintű autókat gyárt. Higgyük el nekik. Szépen lassan aztán eltolódott a hangsúly, lassan a japán gyártók is beléptek a piacra, sőt az európai kínálatban is megjelentek az amcsi luxusverdák. Itt tartunk most.

A gond csak az, hogy közben beindult a dízelverseny, amibe néhány márka nem tud vagy nem is akar beszállni. Ez utóbbiba tartozik ugye az összes amerikai, hiszen arrafelé a hatalmas benzines a divat. Olaj van, az sem drága, tehát nem is nagyon erőlködnek, hogy valami ultrakeveset evő, dízel csattogó gépet fejlesszenek, amikor olyan szépen szólnak azok a V8-as benzinesek. Az Európában kapható modellek közül csupán a Mercedes dízelmotoros Chrysler 300 C-re lehet odafigyelni. A Lexus sem nagyon akar dízelt, kivéve persze az IS 220d-t. Egyértelműen a hibrid felé hajlanak, érthetően.

Forrás: [origo]

A kezdeti formatervek; alig változtattak a sorozatgyártásig

A francia termékek egyelőre nem tudtak betörni a presztízspiacra, de az olaszok csak az út elején járnak. Van egy-két jó modelljük, több nemzedék óta sikeres a JTD motor is, de a legnagyobb is csak 2,4 literes. A Thesis a legkülönlegesebb, míg az Alfánál a 166-os már nagyon megérett egy cserére. Az angolok kölcsönmotorokkal hódítanak, nincs nagy potenciáljuk, míg a svédek inkább tartózkodóak. A Volvónál a felfrissített D5 a csúcs, ám ez is csak 185 lóerős, a Saabnál meg a nem túl friss háromliterest is kivették a kínálatból, helyette itt a Fiat-rokon 1,9-es, meg a Bio-Power, mint alternatív üzemanyaggal (bioetanollal) működő motor. És akkor visszaérkeztünk a németekhez. A három nagy márka mellé még illene felvenni a luxusosztályba tartozó VW Phaetont is, de maradjunk inkább csak a felső-középkategóriánál.

Igazából nagy különbség nincs, kínosan odafigyelnek arra, hogy egyik se tudjon valamiben nagyon meglépni. Körülbelül ugyanolyan teljesítményű motorok, hasonló felszereltség, és mindegyik tud valami különlegeset. Ha a teszt szempontjából fontos síkra leszűkítjük ezt a kérdést, akkor azt lehet mondani, hogy az Audi az A6-ossal kezdetben előnyben volt, hiszen a nagy konkurenseknek még nem gyártottak négykerék-meghajtású limuzinokat, aztán jött a Mercedes 4 Matic, valamint a BMW x-Drive rendszere, vagyis most már a quattro csak 25 éves múltjára lehet büszke. De akkor mi dönthet egyik vagy másik modell mellett? Nézzük csak, miért jó az A6.

Forrás: [origo]

Ma már nincs Audi az ötszögletű singleframe hűtőrács nélkül