Aszfalton folytatódik a WRC

2007.08.15. 16:38

Második aszfaltos futamához érkezik a rali világbajnokság mezőnye ezen a hétvégén. A verseny egyértelmű esélye az a Sebastien Loeb, aki már ötször győzött itt, és akinek már nagyon kell a győzelem.

Fotó: Makai Gergely - MGR Sportfotó

Loeb az egyértelmű esélyes

Második aszfaltos futamához érkezik a rali világbajnokság mezőnye ezen a hétvégén. Az ADAC Deutschland Rallye-nak a belga határ közelében fekvő Trier település ad otthont, ide várják a több mint 200 ezer nézőt.

Több mint egy hónapos pihenő után két héttel ezelőtt indult újra a világbajnoki pontvadászat, a finn futamon Marcus Grönholm könyvelhette el a győztesnek járó 10 pontot. A helyi pilótának ez már a hetedik győzelme otthon, ami akárhogy is számoljuk, nagyon szép teljesítmény. És persze a második helyre is egy finn szállt be, szinte szó szerint, hiszen Hirvonen igencsak jeleskedett a finn ugratókon, és ezzel az ezüstéremmel értékes pontokat szállított a Ford csapatnak. Sebastian Loeb beérte a harmadik hellyel. A francia bizakodva várja az aszfaltos versenyeket, talán nem is alaptalanul, hiszen most jött el az ő ideje.

Ez a német futam nagyon közel fekszik a francia határhoz és Seb Loeb lakhelyéhez, ahogy fogalmazott, ez az otthoni futama. Azon túl, hogy rengeteg francia szurkoló várható a pályák mellett, Loebnek nagyon fekszenek ezek a pályák, hiszen itt minden van, ami egy aszfaltos futamot jellemezhet: szűk, jó minőségű hegyi utak (főleg az első napon), betonlapokból összeállított katonai felvonulási utak (szombaton kapnak a futóművek rendesen), és hosszú egyenesek végén a visszafordítók (a vasárnap a kézifékes fordulók napja). Fontos tényező, hogy az utak általában piszkosak, ami ugyan nem jellemző a német utakra, de a szőlőtermeléséről híres környéken a traktorok sok sarat hordanak fel a burkolatra. És ha még erre esik is egy kis eső - akkor lesz igazán izgalmas a verseny.

Loebnek kell ez a győzelem, hiszen a fordos sztár előnye több mint 10 pont, és ha itt is nyer, Grönholm pedig pontok nélkül fejezi be a futamot, akkor - bár a Focus pilótája vezeti még a bajnokságot -, de Loebnek több az esélye a bajnoki címre.

Forrás: Duen

Holcer Dani idén már másodjára a VB-n

Magyar indulója is van az ADAC Deutschland Rallye-nak. Holczer Dániel idén másodszor indul világbajnoki futamon. Az év elején a jubileumi 75. Monte Carlo Rallye-n egy N3-as kategóriájú Renault Clióval állt rajthoz (igaz, az A7-esek között, mert N3-ban nem lehetett nevezni a monacói futamra), ott kategória második hely jutott neki. A típus most is Renault Clio, de most már egy valódi A csoportos autóval, egy Super 1600-assal vág neki Holczer navigátorával, Illyés Rolanddal a küzdelmeknek.

Visszatérve a futamra: 19 gyorsasági alatt 356 kilométert kell versenytempóban autóznia annak a párosnak, aki célba akar érni. Csütörtökön shakedown és este rajtceremónia. Pénteken hat gyorsasági 128,6 kilométeren. Szombaton a gyorsaságik száma 8, a kilométereké majdnem 165. Vasárnap már csak egy kis levezető az öt gyors szakasz és a 62,8 kilométer. A leghosszabb gyors szombaton lesz és kétszer is teljesíteni kell: 30,55 kilométerre van a cél a rajttól a tankpályán.

Lehet találgatni, Loeb vagy Grönholm lesz-e jobb. Még mielőtt valaki elszaladna a fogadóirodába és nagy pénzt tenne a hórihorgas finnre, egy adalék információ: mióta világbajnoki futam a német rali (2002), azóta csak Sebastian Loeb és Daniel Elena állhatott a dobogó legfelső fokán. Tehát eddig ötször a francia nyert...

A világbajnokság állása a német futam előtt:
1. Marcus Grönholm (FIN) - 75 pont
2. Sebastian Loeb (FRA) - 62 pont
3. Mikko Hirvonen (FIN) - 57 pont
4. Daniel Sordo (ESP) - 28 pont
5. Henning Solberg (NOR) - 28 pont
6. Petter Solberg (NOR) - 26 pont.

Csapatbajnokság állása:
1. BP-Ford WRT - 132 pont
2. Citroën Total WRT - 92 pont
3. Subaru WRT - 48 pont
4. Stobart VK M-Sport Ford Rally Team - 45 pont
5. OMV Kronos Citroën WRT - 27 pont
6. Munchi's Ford RT - 6 pont

A verseny hivatalos honlapja:
http://www.rallye-deutschland.de/v2/index_e.php