Szupertiszta dízel a Mercedestől

Vágólapra másolva!
Amerikában már tavaly ősz óta kapható a Mercedes BLUETEC nevű rendszere, ám Európában csak mostantól lesz kapható a világ egyik legtisztább dízeltechnikája.
Vágólapra másolva!

Az első BLUETEC technológiával szerelt modell Európában az E 300 CDI lesz amelynek 3 literes, 211 lóerős dízelmotorja mindössze 7,3 litert fogyaszt átlagosan a gyár ígérete szerint és már most kacagva teljesíti az Európai Unió jövőbeni környezetvédelmi előírásait. A rendszer lényege dióhéjban: az optimalizált működésű dízelmotort egy nagy hatékonyságú kipufogógáz-utókezelő berendezéssel egészítik ki, amely két fő részből épül fel, az egyik a szén-monoxid (CO) és az elégetlen szénhidrogének (HC) mennyiségét csökkentő oxidációs katalizátor, a másik az adalékanyag nélkül működő részecskeszűrő. A fent taglalt technikával felvértezett E 300 várhatóan az év végén lesz elérhető Magyarországon, az ára egyelőre ismeretlen.

Ez mind szép, de miért jó a BLUETEC?

Sokszor figyelmen kívül marad a gépkocsik jelenlegi és jövőbeni emissziós határértékeiről folytatott vitában, hogy a CO2-kibocsátásnak kevés köze van a hagyományos határértékekhez, ugyanis a jármű fogyasztásával áll közvetlen összefüggésben. A 140 g CO2/km például nem más, mint az üzemanyag-fogyasztás kifejezése másként: dízelmotorok esetében 5,3 l/100 km-nek, benzinmotoroknál 5,9 l/100 km-nek felel meg. Azok az autók is képesek lennének elérni ezeket az értékeket, amelyek nem rendelkeznek semmiféle katalizátorral vagy részecskeszűrővel.

A CO2-vel szemben a többi kipufogógáz-alkotórész, azaz a nitrogén-oxidok, a szén-monoxid, a szénhidrogének és a szilárd halmazállapotú égéstermékek mennyisége csökkenthető a kipufogógáz utókezelésével, részben akár a kimutathatóság határáig. És itt jut szerephez az újszerű, moduláris kipufogógáz-tisztító rendszer, a BLUETEC. csökkentésében.