Megvannak a 2008-as Év Autója jelöltek

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták a 2008-as Év Autója címért versengő autók harminckét típust tartalmazó listáját. Az idei mezőny nagy esélyese a Fiat 500, a Mazda2 és a Ford Mondeo.
Vágólapra másolva!

A díjra pályázó 32 autó kiválasztásánál alapfeltétel, hogy a járműveknek teljesen új konstrukciónak kell lenniük, legalább évi ötezret tervezzenek eladni belőlük, és a tavalyi választást követő 12 hónapon belül kaphatónak kell lenniük legalább öt európai országban. Ezek közül hét autó kerül be a döntőbe, melynek győztesét november 19-én hirdetik ki, míg az ünnepélyes hamburgi díjátadóra januárig kell várni. 22 európai ország 58 zsűritagot delegál a "legjobb" autóról döntő bizottságba, Magyarországot évek óta Gajdán Miklós (Autó Magazin) és Surányi Péter (Autó2) képviseli. Azok az országok, melyekben az autóipar különösen fontos részét képezi a gazdaságnak, s melyek nagyobb piaccal rendelkeznek, természetesen több újságírót küldhetnek bíráskodni. Így Franciaország, Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Spanyolország hat-hat zsűritaggal képviselteti magát.

Tavaly a Ford S-Max hódította el a díjat, míg 2006-ban a Renault Clio, 2005-ben pedig a hibrid meghajtású Toyota Prius nyert. Az idei mezőny nyertesét sem lehet biztosan megjósolni, de nagy eséllyel indul a Fiat 500, a Mazda2, a Ford Mondeo is a díjért.