A szekrényhátú és az izomagy - Peugeot 207 SW és RC bemutató

Vágólapra másolva!
A cím ne tévesszen meg senkit: két meglehetősen kicsi autóról van szó, ám technikai tudásukat tekintve némileg kilógnak a sorból. Az egyik lehagyja a többieket, míg a másikba egy sereg olyan dolog belefér, amit alapesetben nem várnánk el egy ekkora kocsitól.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Ez itt valójában egy csokor margaréta

"A 207 margarétája újabb szirmokat bontogat, ékesen bizonyítva ezzel a modellben rejlő lehetőségeket. Az öt-, és háromajtós változat, valamint a kupé-kabrió után most megjelent az SW változat. Mindegyik karosszériatípus hozzájárul a 207 szinergiájához, és egyéniségével színesíti a modellpalettát." - ezzel az erős felütéssel kezdődik a Peugeot sajtóanyaga az új 207-es kombiváltozatáról, könnyedén elriasztva a nem elég kitartó médiamunkásokat, akik így jó eséllyel lecsúsznak az SW rövidítés definíciójáról, így az ő kedvükért is tessék: "e két betű a Peugeot világában az esztétikus, kiegyensúlyozott és világos vonalakkal megrajzolt külső, a nagyvonalú méretezés, a panorámatetőnek köszönhető világosság, az alakíthatóság, valamint praktikum szinonimája."

Mennyi az annyi?

A Peugeot által megadott 428 litert némi fenntartással kell kezelni, ugyanis elviekben valóban ennyi folyadékot lehetne betölteni a raktérbe, ám ha a legtöbb autógyár által megadott VDA szabvány szerint nézzük a csomagtartó méretét, akkor 337 köbdecimétert, azaz 337 litert kapunk. Ez onnan adódik, hogy a VDA szabvány szerint a térfogatot azonos méretű kocka alakú mérőtestekkel kell meghatározni, ami kisebb értéket ad, mint a szabálytalan formájú raktér tényleges térfogata.



Forrás: [origo]

Elöl cápaorr, hátulról pedig a nagy testvért, a 407-es SW-t idézi

A motorpalettát tekintve csupa ismerős darabbal találkozunk: az alapmodellbe egy 75 lovas, 1,4 literes benzinmotor került. Vélhetően izgalmasabb lesz vezetni a BMW-vel közösen kifejlesztett, változó szelepvezérlésű 1,4-es és 1,6-os benzinmotorokat, előbbinek 95, utóbbinak 120 lóerő a teljesítménye. Dízelfronton két 1,6 literes HDi rendelhető, 90 és 120 lovas változatokban. Három felszereltségi szint közül választhatunk: az alapot az Urban csomag képezi, e fölött a hangzatos Trendy áll CD-s rádióval, ködfényszóróval és néhány egyéb hasznos extrával kiegészítve, míg a kínálat csúcsán a Premium kivitel áll, amelyhez csinos felnigarnitúra, sportülések, mp3-at is lejátszó hifi, bőrbevonatú kormány és klíma is jár, ami minden egyéb esetben negyedmilliós tételt jelent az extralistán. És ha már konkrét áraknál tartunk: 3 059 000 forintot kérnek az 1,4 literes, 75 lovas Urban kivitelért, a kínálat másik végén az 1,6-os HDi-vel szerelt Premium áll 4 729 000 forintos árcédulával. Természetesen még ezt is lehet fokozni igény szerint, ESP és kipörgésgátló 170 ezerért kerülhet az autónkba, 70 ezerért már a hátsó utasoknak sem kell az ablakot kézzel tekergetniük, míg a metálos csillogás felára 80 ezer.

Forrás: [origo]

Az importőr tervei szerint idén mintegy 130 darab 207-es SW talál gazdára