Méregdrága a szoftver az autókban

Vágólapra másolva!
Az idő előrehaladtával autóinkban egyre több és több technológia kap majd helyet és a különböző rendszereket mind-mind szoftverek irányítják. Ma egy átlagos autóba körülbelül kétezer dollár értékű programot építenek be.
Vágólapra másolva!

A Strategy Analytics piackutató vizsgálata szerint ma már egy olcsóbb autóban is legalább kétezer dollárnyi szoftver üzemel. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos négykerekű árának tíz százalékát a benne lévő programok teszik ki, régen ez az arány a nullához közelített. Természetesen olyan luxusautók esetén, mint egy Mercedes S-osztály vagy a Lexus LS a szoftverek minősége és ára is nagyobb, ám az egész kocsi árához képest mégsem kerülnek olyan sokba. Olyan rendszerek, mint az adaptív sebességszabályozó, parkolóradar, a holttér-érzékelők, a navigáció, az elektronikus gáz- és fékpedál, a fedélzeti infomációs rendszerek (iDrive, COMAND, MMI, stb.), az ESP, vagy a váltó és a motor irányítása, mind elektronikusan történik, ami több programot, komplikáltabb rendszereket jelent, valamint nagyobb esélyt arra, hogy egy kisebb hiba folytán az autó teljesen használhatatlanná váljon.

Szakértők szerint a jövőben a legnagyobb fejlődés az autók közti kommunikációban mutatkozhat. Ez azt jelenti, hogy néhány éven belül az aktuális forgalmi helyzetről, dugókról más autók tájékoztathatják a miénket és az ütközéseket is könnyebb lesz elkerülni beszélő négykerekűink segítségével. Természetesen számos méregdrága technikai újítást feleslegessé tenne, ha az autóvezetőknek szigorúbb vizsgákon kellene megszereznie jogosítványukat, melyek után figyelmesen és a szabályok betartásával vezetnének, de sokkal egyszerűbb megoldás, ha a felelősség nagy részét a gyártók által bombabiztosként hirdetett rendszerekre hárítjuk.