Hibriddömping a Frankfurti Autószalonon

Vágólapra másolva!
A nagyközönség számára szeptember 13-án, azaz csütörtökön nyitja meg kapuit a 62. Frankfurti Autószalon, Európa egyik legnagyobb és legrangosabb autós seregszemléje. Az idei évben is slágertéma a környezetvédelem, egy sereg jövőbemutató alternatív meghajtású tanulmány lesz látható, ám a legnagyobb sztárok kétségtelenül a hamarosan megvásárolható vadonatúj szériaautók lesznek. Összeszedtük a legfontosabb újdonságokat.
Vágólapra másolva!

A márciusi Genfi Autószalon mellett az évente váltakozó Párizsi/Frankfurti Autószalon számít a legrangosabb négykerekű seregszemlének az öreg kontinensen. Idén szeptemberben Frankfurton a sor, így ismét csillogó standok épültek az óriási vásárközpont területén, ahová több százezer látogató várnak. A sajtó számára már szeptember 11-én megnyílt a rendezvény, míg a nagyközönség csak 13-ától, azaz csütörtöktől tapogathatja meg élőben az addig csak fotókon látott újdonságokat. A már előre bejelentett modellek listáján végigfutva idén is elmondható, hogy egyre nagyobb figyelmet kapnak az alternatív meghajtású autók, szinte az összes nagyobb gyár előrukkol egy-két izgalmas megoldással.

Forrás: [origo]


Kétszer pazarlóbb, mint a Volkswagen egyliterese, de azért a Loremo fogyasztása is elismerésre méltó

Az egyik legtakarékosabb, ámde sajnos még csak tanulmányként létező autónak a német Loremo cég járműve ígérkezik, ugyanis a cég közleménye szerint az L1-es modelljük két liter gázolajjal akár 100 kilométert is meg tud tenni. Hasonlóan takarékos, ámde ugyancsak prototípusként létezik még az Opel Flextreme nevű hibridautója, amelyben egy elektromos és egy kis dízelmotor gondoskodik a meghajtásról. A Flextreme további előnye, hogy elektromos telepeit akár otthon, egy hagyományos konnektorról is teletankolhatjuk, bár ezt tudja a Volvo ReCharge nevű tanulmánya is, amelynek kerekeibe egy-egy kis elektromotort építettek.

Forrás: [origo]


Nem benzin-elektromos, hanem dízel-elektromos hajtású az Opel Flextreme tanulmánya

Jóval szériaközelibb megoldásnak ígérkezik a Fiat Aria Concept nevű tanulmánya, amely gyakorlatilag egy környezetbarát Panda. A PSA-csoport egy C-Cactus nevű jópofa koncepcióval jelzi, hogy számára is fontos a fogyasztás visszaszorítása és a környezetvédelem, de ezt a filozófiát követi a smart fortwo Micro Hybrid Drive nevű modellje is, amely nevével ellentétben nem hibrid. Némileg más vevőrétegnek szól a Mercedes két új hibridautója, az S300 Bluetec Hybrid és az ML 450 Hybrid, amelyek nemsokára már a szalonokban fognak csillogni.

Forrás: [origo]


Élekkel tették frissebbé a teljesen új A4-es Audi formáját. Ha a BMW-nek bejött...

Ennyi volt a zöld blokk, most lássuk, a magyarországi piac szempontjából melyek lehetnek érdekes, és ami még fontosabb, a közeljövőben meg is vásárolható újdonságok: Az új Audi A4 a középkategóriás prémium autók között dúlhatja fel az erőviszonyokat, míg az új Peugeot 308 az alsóközép szegmensben ígérkezik nagy dobásnak. A kisautók között az Opel Agila/Suzuki Splash páros érdemel említést, de két új kombi, a Renault Clio illetve a Skoda Fabia puttonyos változata is racionális választás lehet az alsóbb szegmensben. Sok családapa szíve dobbanhat nagyot az új 6-os Mazda láttán, de hasonló hatást válthat ki a Laguna harmadik generációja is, amely szintén Frankfurtban ünnepli a világpremierjét. E rövid kis ízelítő után a következő oldalon szinte az összes újdonságot felsoroljuk.