Fedett idomok - Mazda MX-5 Roadster Coupé 1.8 és 2.0 teszt

Vágólapra másolva!
A Mazda MX-5 azon kevés új autók egyike, amely a közönség és az újságíró szakma egyöntetű rajongását élvezi. Aki nem beszél elragadtatva róla, az vagy akkorára nőtt, hogy nem fért bele, vagy soha sem került közelebbi ismeretségbe a kis japánnal. Pár hónapja Roadster Coupe néven már összecsukható kemény tetővel is kapható az autó - megvizsgáltuk, megéri-e a négyszázezres felárat az új változat.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Nyitott tetővel csak a szakértők mondják meg, hogy vászon- vagy keménytetős MX-5-öst látnak-e

MX-5-tesztelőnek lenni jó dolog. Szinte teljesen mindegy, hogy a három generáció közül melyiket milyen motorral tehetjük próbára, az élménytől garantált a fültől fülig érő vigyor az elindulás pillanatától kezdve. Éppen ezért vagyok hálás a Mazdának, hogy az összecsukható kemény tető ürügyén újra kipróbálhattam a kis roadstert; ha legközelebb új autórádiót vagy módosított ablaktörlő lapátokat építenek be a kocsiba, esetleg megjelenik egy új metálszínárnyalat, remélem, akkor is bekerül a Mazda tesztflottájába néhány példány.

Miért írom ezt? Egyszerűen azért, amiért bármelyik más MX-5-teszt is fizetett tömjénezésnek tűnik: a Mazda MX-5 a vezetési élmény szinonimája. A karcsú és könnyű karosszéria, a hosszában, de a tömegközépponthoz közel, hátratolva beépített erős benzinmotorok, a mintaszerű váltó, a szimmetrikus súlyelosztás és a hátsókerékhajtás együtt olyan jókedvvel ajándékozza meg a vezetőt, amire más sportkocsik szinte csak háromszáz lóerő fölött képesek. Manapság egyetlen autóban sincs olyan mechanikai közvetlenség, mint ebben: a bovdenek és rudazat nélküli, rendkívül rövid úton járó váltókar a kulisszába hatol be, ezért a tenyerünkben érezzük a fogaskerekek összekapcsolódását, a benzinmotorok az Euro IV norma teljesítése mellett sem feledkeztek el a spontán gázreakciókról, és szerencsére a közvetlen áttételezésű szervokormány is annyi visszajelzést ad az útról, amennyit más gyártók komplett modellpalettája összesen sem.

Forrás: [origo]

Dupla kipufogó az 1,8-ashoz is jár, a 17 colos felni nem

Először kissé féltem, amikor a Mazda bejelentette, az MX-5-nek elkészíti az összecsukható kemény tetővel felszerelt változatát. Elképzeltem, hogy a könnyű kis roadster legalább száz kilós plusz terhet cipel majd a hátsó tengelyén, oda lesz a bámulatos vezethetőség egyik kulcsa, az ötven-ötven százalékos súlyelosztás, és még a kecses karosszériáról is lemondhatunk, hiszen a piac legtöbb kupé-kabriója kövér potrohként hordja magán a tetőmechanika miatt igencsak felhízlalt hátsó felét.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Így dolgozik a világ leggyorsabb összecsukható kemény teteje. 12 másodperc elég neki

De ismét nem kellett csalódnom a japán mérnöki technikában: a Webastóval közösen fejlesztett összecsukható kemény tető miatt csupán 37 kilóval nőtt meg azt MX-5 tömege, ami hihetetlenül jó eredmény. A titok a korszerű kompozit műanyagok használatában rejlik, ugyanis a két centi vastag tetőt ilyen anyagból, nem pedig acélból készítették el. Ennek az alacsonyabb tömegen kívül az is előnye, hogy olyan formájúra is tervezhették, amilyet acélból a fém sajátosságai miatt nem lehetett volna kialakítani. Külön öröm, hogy csukott tetővel a vászontetőshöz képest csökkent a menetzaj, és javult a kilátás hátra, mert nagyobb hátsó szélvédőt lehetett beépíteni.

Nyitott tetővel szinte lehetetlen megállapítani, hogy vászon- vagy keménytetős MX-5-öst látunk-e. Bár a Roadster Coupe tetőtakaró lemeze 4 centivel magasabban ér véget, mint a vászontetősé, a formatervezők ezt néhány ügyes trükkel, magasabb csomagtérfedéllel, nagyobb hátsó kerékjáratokkal ügyesen kompenzálták. Még a csomagtartó mérete is ugyanakkora lehetett - csukott tetővel is -, mint a vászontetősnek, igaz, ha a 150 literes poggyászteret tovább csökkentették volna, akkor már inkább kesztyűtartónak kellene nevezni.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Jól lassítják a könnyű autót a méretes tárcsafékek. A csomagtartó csak jelképes

Mindezt megfejelték Mazdáék a kupé-kabrió piac leggyorsabb tetőmozgató mechanikájával: a középső retesz kézi kioldása után mindössze 12 másodpercig kell nyomva tartani a műszerfalon, a vészvillogó mellett elhelyezett nyomógombot, és máris élvezhetjük a menetszelet az arcunkon. Sajnos a művelethez teljesen állóra kell fékezni az MX-5-öst, néhány vetélytársnál ez nem szükségszerű, bár ott is csak nagyon alacsony sebességnél lehet működtetni a mechanikát.