Vadított C osztály és Smart a Brabustól

Vágólapra másolva!
A Mercedesre specializálódott német tuningcég elkészítette a világ egyik legerősebb szériagyártású luxusszedánját. A C osztályra épülő modell V12-es biturbó motorának köszönhetően jóval 300 km/óra feletti végsebességre képes. A bottropi cég emellett egy 110 lóerős Smart Fortwoval is kedveskedik a gyors autók rajongóinak.
Vágólapra másolva!

Újból kiderült, hogy ha arról van szól, hogy melyik cég tud minél több lóerőt egy autóba passzírozni, akkor kevesen tudnak a Brabusszal versenyezni. A C osztály orrába a németek egy saját gyártású, 6,3 literes, V12-es biturbó motort préselték bele. Ez az erőmű eredetileg a világ leggyorsabb szedánjának szánt Brabus Rockethez készült, amit még a Mercedes CLS-ből készítettek. A motor nem kevesebb, mint 720 lóerővel rendelkezik, de 1320 Newtonméteres nyomatéka is óriásinak számít. Olyannyira, hogy korlátozni is kellett 1100 Nm-re, az ötfokozatú automatikus váltó élettartama érdekében. A cég ígérete szerint a Bullitt 3,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, de további gyorsulási mutatói is okot adnak az ámulatra. Álló helyzetből indulva 10,5 másodperc elteltével már 200 km/órával haladhatunk, 14 másodperccel később pedig már a 300 km/órát is átlépi a sebességmérő mutatója.

A Brabus szakértelmét dicséri, hogy az autó mindezek ellenére megfelel az Euro IV-es emissziós előírásoknak. Ahogy az a Brabustól megszokott, a 19 colos kerekeken guruló kocsi megjelenése is jelentősen agresszívebb, mint az eredeti változaté. Hatalmas légbeömlőket kapott az első lökhárító, hogy a motor mellett a 380 mm átmérőjű, 12 dugattyús első fékeknek is elegendő hűtőlevegő jusson. Emellett jelentősen kiszélesítették a sárvédőket, és még egy diffúzort is beépítettek a hátsó lökhárítóba. A légterelőket karbonból készítették, de ugyanezzel az anyaggal díszítették az utasteret is.

Alcantara borítja a kormányt és a műszerfal tetejét, és vadítóan néznek ki a fejtámlával egybeépített, V12-es feliratú sportülések is. Az egyetlen rossz hír, hogy még a tehetősebb réteg képviselőinek is mélyen zsebükbe kell nyúlniuk, ha egy ilyen fenevadra akarják rátenni kezüket. Az autó ára ugyanis nem kevesebb, mint 348 ezer euró, azaz körülbelül 89 millió forint. Ebből a pénzből 12 darab alapkivitelű C osztályt lehetne vásárolni.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]

Ennél jóval kevesebbe, "mindössze" 45 900 euróba (11,8 millió forint) kerül a Brabus Ultimate 112, mely gyakorlatilag egy alapos tuningon átesett Smart Fortwo. A 110 lóerős, egyliteres turbómotor 9,5 másodperc gyorsítja fel 100 km/órára a csöppséget, a végsebesség csak az elektronikus leszabályozás miatt nem több 170 km/óránál. Alaposan átalakították a Fortwo karosszériáját a Brabus mérnökei, hogy beférjenek a 18 colos kerekek az autó alá. Rossz hír Smart-rajongóknak, hogy ebből a modellből mindössze 112 darabot készít a német cég.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]