Lancia Musa ráncfelvarrás

Vágólapra másolva!
A Lancia kis buszlimuzinja nagyobb csomagtartóval és enyhén átdolgozott karosszériával lép be a 2008-as modellévbe.
Vágólapra másolva!

A Fiat Idea elegánsabb testvérmodelljének tekinthető Lancia Musa legfőképpen hazájában hasít, ahol már másfél éve kategóriájának legsikeresebb járműve. Bár a változtatások némiképp segíthetnek az európai eladásokon, nem valószínű, hogy ezeknek köszönhetően drasztikusan megugranának a típus eladásai. Míg elölről a kocsit csupán a krómozott csíkokkal díszített hűtőrács és lökhárító különbözteti meg az előző verziótól, a mostantól LED-es lámpákkal ékesített hátsó traktust teljesen átalakították. Ennek köszönhetően a 2008-as Musa csomagtere 70 liter hozzáadásával immár 390 literes, és négy centivel alacsonyabban húzódó rakodóperem miatt pakolni is könnyebb lesz, mint eddig.

Az kinézettel nem párosul új motorválaszték, így hiába várjuk a Fiat 1,4 literes turbómotorjait, vagy az új, 1,6-os dízel motorcsalád megjelenését a kis egyterűben. Így a Musa továbbra is a háromfajta 70, 90, illetve 100 lóerős turbódízellel, és a 77, illetve 95 lovas, 1,4 literes benzinmotorokkal lesz elérhető.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]Forrás: [origo]