Középtávú BMW-tervek

Vágólapra másolva!
Több modellel és célirányosabb stratégiával akarja növelni eladásait a közeljövőben a bajor prémiumgyártó.
Vágólapra másolva!

Norbert Reithofer BMW-vezér tervei közt szerepel, hogy a BMW és az alá tartozó Mini és Rolls-Royce együttes eladásait a jelenlegi 1,37 millióról 2009-re 1,6 millióra növeljék, míg 2012-ben már évente 1,8 millió járművet szeretnének világszerte értékesíteni. Ehhez az ambiciózus célhoz elengedhetetlen az új modellek bevezetése, ezért már most bejelentettek egy sor új típust. Öt éven belül érkezik az X1, egy négyajtós kupé, a Mini szabadidő-autó változata és a Rolls-Royce kupé is.

Reithofer azt is bejelentette, hogy a közeljövőben növelik az Amerikának készülő X3-as modellek és az Európának szánt Z4-es sportkocsik számát, hiszen a típusok azokon a piacokon számíthat a legnagyobb sikerre. Emellett a BMW sokat vár a tengerentúlon néhány nap múlva megjelenő, 30 ezer dollárnál olcsóbb alapárú 1-es sorozat piaci bevezetésétől is.

A BMW a szériamodellek mellett dolgozik hidrogéncellás rendszereken és dízel-elektromos hajtásláncokon is, bár az előbbi Reithofer szerint 2025 előtt nem lesz képes jelentős piaci részesedést elérni.