Vágólapra másolva!
Október 11-én Ausztráliában mutatja be az eddigi legerősebb dízel Touareget a Volkswagen. Az R50 az optikai és motortuningon felül módosított légrugózást is kap.
Vágólapra másolva!

A Touareg lesz a harmadik Volkswagen-típus, melynek a gyártó elkészíti R jelzésű sportváltozatát. Korábban már találkozhattunk a benzinmotoros, 250 lóerős Golf R32-vel, és a 300 lovas Passat R36-tal , mindkettő kategóriája legerősebb modelljei közé tartozik. Az R50-et Sydneyben mutatja be a gyártó, és azt ígéri, hogy az autó a világ egyik legerősebb hobbiterepjárója lesz. A németeknek össze kell kapniuk magukat, hogy a tízhengeres, 313 lóerős és 750 Nm-es nyomatékú turbódízelből annyi erőt hozzanak ki, hogy a Porsche Cayenne és a Mercedes ML legerősebb, 500 lóerő feletti változataival is felvegye a versenyt.

A kocsi az R sorozattól megszokott módon kívül-belül sportosabb megjelenésű az alapmodellnél. Az R50 nagyobb kerekeket és teljes spoilerezést kapott, de a modell légrugós felfüggesztését is átdolgozták a Volkswagen szakemberei. Pontos műszaki adatokkal a jövő heti premier után szolgálunk.

Forrás: [origo]