Lotus Elise kompresszorral

Vágólapra másolva!
Az Elise kompresszoros változatával készül 2008-ra a Lotus. Az SC jelzésű újdonság mellett a már meglévő változatokat is frissítik az angolok.
Vágólapra másolva!

A Lotus már eddig is jó pár Elise variációt készített, de eddig egyikben sem volt kompresszor. Az SC-ben viszont az 1,8 literes, változó szelepvezérlésű Toyota motorhoz egy saját tervezésű, mechanikus feltöltőt kapcsoltak, aminek köszönhetően a teljesítmény 192-ről 217 lóerőre ugrott, a de még fontosabb, hogy már alacsony fordulatszámnál is jóval nyomatékosabb az új erőforrás. A pehelysúlyú, mindössze 903 kilós kocsi a gyártó ígérete szerint 4,6 másodperc alatt eléri a 100 km/órás sebességet, és álló helyzetből 10,7 másodperc alatt már 160 km/órával is száguldhat. Végsebessége 240 km/óra, ami pár centivel a föld felett ülve már igencsak jó érzés lehet. Ehhez jön még, hogy nem is fogyaszt sokat, finom gázpedálkezeléssel a Lotus szerint 9,1 literes átlagot is el lehet vele érni.

Az új SC mellett a Lotus frissíti a korábban megjelent Elise-változatokat is. Mostantól a vezető és az utas oldalán is alapfelszereltség a légzsák, a kocsik egy LCD kijelzőt és egy új riasztó rendszert is kapnak. A légzsákok szériafelszereltséggé tételével a választható extrák száma négyről kettőre zsugorodott.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]