Dr. Alázat vezetni tanít

Vágólapra másolva!
A Peking Klub olimpikonjai biztonságos körülmények között próbálhatták ki, hogyan reagálnának vezetés közbeni veszélyhelyzetekre. Nem haszontalanul, hiszen nyár óta mindegyikük egy százhetven lovas dízel Seat Leon FR-rel jár.
Vágólapra másolva!

Fotó: Varga András [origo]

Sötétedésig tartott a rendezvény. Olmpikonjaink nem teljesítettek rosszul, de éremreményre ad okot, hogy Pekingben nem vezetéstechnikában indulnak...
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A program a 2008-as pekingi olimpián résztvevő sportolók különleges felkészülési napjáról szólt. Természetesen nem összevont edzésprogramról volt szó, hanem egy olyan speciális lehetőségről, amely az olimpikonok "szolgálati autóihoz" kötődik. Nyáron ugyanis elkezdődött az a támogatási program, amelynek része az olimpiai kerettagok használatára bocsátott gépkocsipark. A Magyar Olimpiai Bizottság és az Olimpikonokért Kft. közös kezdeményezése a Peking Klub, amely az olimpiai kerettagok felkészülési lehetőségeit és életkörülményeit hivatott javítani - többek között azzal, hogy használatra átad egy Seat Leont, amelyet 2008 nyarán ideiglenes gazdája kedvezményesen megvásárolhat. A tagságról egy korábbi olimpiai bajnokokból álló kuratórium dönt, klubtag csak olimpiai kerettagból válhat (nem egyenlő a kvótát szerzett sportolóval).

Listaára közelíti a 6,2 milliót
A Leon dízelkínálatának csúcsát jelentő 2.0 PD TDI FR turbódízel motorja 170 lóerős, és koromrészecske-szűrővel látták el. Maximális forgatónyomatéka 350 Nm, az autó nulláról százra 8,2 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 214 km/óra. A Peking Klub tagjainak száma jelenleg 55, a létszám még bővíthető. A Leon használatával járó biztosítási és szervizelési költségek a támogatót terhelik, az üzemanyag árát a versenyző állja. A következő nyáron az autót megvásárlásra kínálják fel használójának, az Eurotax-katalógus megszabta értéknél kedvezményesebb áron. Az olimpiai Leont feltűnő matricázása különbözteti meg az utca többi FR-jétől, meg persze az olimpikon sofőr.


A program a Hungaroringen lévő Allianz Vezetéstechnikai Centrumban zajlott. A körítés-járgányok, egy Ferrari és egy AMG-s Mercedes SL közül csak az előbbi húzódott a szemerkélő eső elől a rendezvénysátor alá, a többi hely a melegedő és beszélgető embereknek kellett. A pályaregisztrációt követően a sportolók Seatjukkal, a meghívott vendégek saját autójukkal kezdhettek neki a tréningnek, ami a tanpálya különböző, nem hétköznapi vezetési helyzeteket szimuláló részein zajlott. Mielőtt bárki elbízta volna magát, Turán Frigyes hatszoros gyorsasági bajnok, jelenleg raliversenyző jóvoltából káprázatos bemutatót láthattunk mi, úrvezetők. Turán megmutatta, hogyan vezet az, aki az autó minden rezdülését érzi. Egy pár kör erejéig végigdöngetett az aszfalton Skoda Octavia WRC-jével, és ezt még egyszer megtette a nap folyamán. A csapatásban nem kevésbé lenyűgöző partnere volt egy fehér Subaru Impreza, melyet - mint később megtudtuk - Bársony Attila énekes terelgetett az íveken.

Fotó: Varga András [origo]

Turán Frici és Bársony Attila bemutatója érzékeltette: ők nem szorulnak továbbképzésre vezetésből
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Ezután engedtek minket a pályára. A szervezők a sportolókéhoz hasonló, de matricázás nélküli Leont bocsátottak a rendelkezésemre, hogy ugyanolyan autóval próbálhassam ki a tesztpályát, mint az olimpikonok. A kikapcsolható menetstabilizálóval felszerelt Leonok és a vendégek saját autói a délután folyamán két szakaszban nyúzták a próbapályákat, és persze magukat. Végül a vállalkozó kedvűek időmérő versenyen, egyforma Leonokban próbálhatták ki magukat egy meghatározott feladatokkal megtűzdelt pályán. Ezt csak kívülről figyeltem, mert már a cikk mondanivalóját morzsolgattam magamban, vagyis az intelmeket, amiket autóstársaimnak megfogalmazok majd a tapasztalataim alapján.

Igaly Diána, olimpiai bajnok sportlövő:

Fotó: Varga András [origo]
A Leont nyáron kezdtem használni, az elsők között kaptam meg. Hatalmas pluszt jelent nekem a versenyzéshez. Rengeteget vezetek, gyakran a külföldi versenyekre is autóval megyek. A Seat nagyon dinamikus, gyors, elég hely van benne a sportfelszerelésnek is. Ez fontos, hiszen a fegyver és a lőszerek sok cuccot jelentenek. Sportoló társaim is imádják a saját autójukat. Athén és Sydney előtt is voltak olimpiai autók, de most először hoztak ki minket egy ilyen pályára, aminek nagyon örülök.
Jó móka volt ez a mai nap, amellett, hogy rengeteget tanultam. A versenyen jobban teljesítettem, mint előtte a gyakorlás során, és még a rántópad sem fogott ki rajtam, pedig azt tartom a legnehezebbnek. Hibapont nélkül mentem végig, viszonylag jó idővel, de még jobban örülök annak, hogy itt a hétköznapiaktól eltérő körülmények között próbálhattam ki magam. Az ember rutinból vezet, megszokja a dolgokat, nyomja a gázt, aztán itt a kellő mértékben letörik a szarva, és rögtön óvatosabb lesz. Huszonhét éve vezetek, de most egy kicsit átértékeltem a dolgokat. Feldobódtam az élménytől, és nem kizárt, hogy újra eljövök a családommal. Lehet, hogy rábírom a fiamat is egy ilyen tréningre, mert nemrég szerzett jogosítványt, szerencsére azért elég megfontoltan vezet.