Pantl Péter lett a Suzuki Swift Kupa bajnoka

Vágólapra másolva!
Hosszú hetekig az MNASZ honlapján az az információ volt olvasható, hogy a Suzuki Swift Kupa végeredménye nem tekinthető véglegesnek. Most elvileg eldőlt: Pantl Péter a bajnok, de ehhez még Szobi Balázsnak lesz egy-két szava.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Egy átlagos Suzuki versenyen ekkora a csata - itt éppen nem bánt senki senkit

Több hetes várakozás után végre pont került a Suzuki Swift Kupa leglényegesebb ügyére: kiderült ki lesz a bajnok. Az utolsó hétvége szombati versenynapjának meglehetősen vitatott eseményei után, előbb a Gyorsasági Bizottság, majd az intéző Bizottság döntött úgy, hogy Szobi Balázs és Szelényi Alfréd ezen a futamon elért pontjait elveszi, aminek értelmében Pantl Péter lett a Suzuki Swift Kupa 2007-es bajnoka.

A történet sajnos nem ennyire egyszerű, ami igazából a hétvége felügyelőinek köszönhető. Akkor több érdekes ítélet született, míg a legfontosabb dolgot egyszerűen csak elhárították. A verseny során több koccanás volt, ami miatt Pantl Pétert akarták megbüntetni, de még mielőtt ki kellett volna jönnie, egyszerűen kiütötték alóla a futóművet. A testület vizsgálni kezdte az ügyet, de ahelyett, hogy döntést hozott volna, egyszerűen csak továbbutalták szakági hatáskörbe.

Érthetetlen, hiszen ott volt a Hungaroring zártláncú kamerarendszere alapján készített felvételek, sőt ezt a versenyt pont a helyszínen is több kamerával rögzítették, közvetítették. Ott volt még Pantl Péter belső kamerás felvétele is, amelyet a felügyelők rendelkezésre bocsátott, plusz a sportbírói jelentések. Döntés mégsem született, így az utolsó versenynek a két bajnokesélyes úgy vágott neki, hogy fogalmuk sem lehetett milyen eredményre van szükségük ahhoz, hogy bajnokok lehessenek. Ezek után nem csoda, hogy egyik fél sem lehet teljesen elégedett ezzel a döntéssel.

Forrás: [origo]

Pantl egész évben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, Orfűn nyert is

Pantl Péter természetesen jobban fogadta a hírt, hiszen ő amúgy is csak a mínuszolások miatt vesztette volna el a bajnoki címet.

"Természetesen boldog vagyok, hiszem öt éve, amióta versenyzem, az volt az álmom, hogy egyszer majd bajnok leszek. Persze kicsit furcsa, hogy mindez a zöld asztalnál dőlt el."- reagált a történtekre az újdonsült bajnok. "Ennek ellenére nagyon nagyra értékelem, hogy bár nem történt óvás, a szakág mégis kivizsgálta az ügyet, és meghozta ezt a döntést. Igazából a csapatnak köszönhetem ezt a címet, hiszen egész évben nagyszerű autót adtak alám, sosem estem ki technikai probléma miatt. Ez meghatározta a szezonomat, nagyon kellett ahhoz, hogy a végértékeléskor ilyen helyen lehessek."

Forrás: [origo]

Hihetetlen hajrát vágott ki, mégsem ő lett a bajnok

Az eddig bajnoknak hitt Szobi Balázst is megkérdeztük az ítéletről, akinek több mint egy hónap után kellett rájönnie arra, hogy mégsem ő a 2007-es év suzukis bajnoka. Vagy mégis?

"Nem tekintem lezártnak az ügyet, ugyanis nem ismerem el azt az okot, ami miatt nem foglalkoztak a fellebbezésemmel." - ezzel a meglepő kijelentéssel kezdte mondandóját Szobi, majd hosszabban is kifejtette: "Az egész ügy kissé furcsa nekem. Kezdjük az elején, az utolsó hétvége szombati versenynapjával. Akkor egy kicsit mindenki túlfeszített állapotban állt fel a rajtrácsra. Aztán a rajttól kezdve nagyon kemény csata kezdődött, ütöttük egymást izomból. Nem volt olyan kör, hogy egyszer-kétszer ne jöttek volna belém valamilyen irányból, elég komoly csata alakult ki. Sajnos a hetedik körben ennek Pantl Peti látta meg a kárát, akit már korábban megbüntettek. Ha befejezi a versenyt, akkor is kizárják, amit nem tartok jogosnak. Peti nagyon korrektül tette a dolgát, tőle nem láttam olyat, ami miatt ki kellett volna zárni. A versenyt követően felhívtak minket, és megkérdezték, hogy akarok-e fellebbezni. Szó sem volt arról, hogy engem büntessenek meg, miért fellebbeztem volna?"

"Aztán az ügy átkerült szakági hatáskörbe, ahol elemezték is a felvételeket. Volt egy meghallgatás is, ahol szintén azt kérdezték meg tőlem, hogy akarok-e valaki ellen fellebbezni. Aztán előkerült egy másik felvétel, ami alapján engem hoztak ki bűnösnek. Ezért fellebbeztem, szépen elküldtük a papírt is a csapatommal, és elküldtem a pénzt is. Erre azzal jönnek, hogy alaki hiba miatt nem foglalkoznak a fellebbezésemmel, hiszen a pénzt nem fizettem ki. De, kifizettem, sőt erről van papírom is. Ezért aztán nem fogadom el, hogy nem vizsgálják az ügyet, megvárom, hogy mi lesz a folytatás. Ha nem lesz semmi, akkor el kell gondolkoznom a következő lépésem."

"Ha ott a helyszínen megbüntetnek, akkor elfogadom és megyünk tovább. Így már kicsit fáj az egész, hisz ez így már nem olyan szép. Az év végére nagyon összeszedtem magam, belelendültem, nyertem öt futamot. Erre most az íróasztalnál dől el, hogy mégsem vagyok bajnok. Ott, akkor meg kellett volna büntetni, akkor belenyugodtam volna. Nem haragszom én az MNASZ-re, de szeretném, ha meghallgatnának, hiszen nem egészen így volt ez az egész. Ha Pantl Peti lesz a bajnok, azzal nekem semmi bajom, hiszen nagyon jó barátok lettünk év közben. Abszolút korrektül versenyzett, megérdemli. Nem hibás a történtekben sem. Ettől függetlenül harcolok az igazamért, hiszen megküzdöttem én is ezért a címért, és nem utólag kéne elvenni tőlem. Várom a folytatást."