200 lóerős dízel Toyota Auris

2007.11.28. 11:01

A Kölnben működő Toyota-sportrészleg alaposan felpaprikázta az Auris csúcsmodelljét. A beavatkozások után a tanulmányautó 2,2 literes dízelmotorja már 200 lóerőre képes.

A 2,2 literes, részecskeszűrős D-CAT motorral felszerelt, átalakított Auris Sports Study 177 lóerő helyett 200 lovas teljesítménnyel rendelkezik, az extra erőt gombnyomásra lehet előcsalogatni az erőforrásból. Hogy ezt pontosan hogyan sikerült elérni, a Toyota még nem árulta el. A sportos tanulmány új rugókat is kapott, melyeknek köszönhetően 30 mm-rel lejjebb került az úthoz. Enyhén sportosabbá vált a karosszéria is, köszönhetően az első és hátsó kötényeknek, a küszöbidomoknak, a Golf GTI stílusában feketére festett lökhárítónak, valamint a helyes kis tetőspoilernek.

Jót tesznek a kocsi megjelenésének a 18 colos alumínium felnik is, melyeken 225/40-es abroncsok feszülnek. A legerősebb Auris vezetője alumínium pedálokat taposhat, a középkonzolt pedig kevlárutánzatú betét díszíti. A sötétített hátsó ablakú kocsiról egyelőre még nem tudni, hogy piaci forgalomba kerül-e, de egy kis darabszámú limitált szériát mindenképpen el tudnánk belőle képzelni.Ha ez megvalósulna, ez lenne a legnagyobb literteljesítményű egyturbós dízelmotor a világon.

Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]
Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]


KAPCSOLÓDÓ CIKK