Élménygombóc - Mazda CX-7

Vágólapra másolva!
Láthattuk, hogy a Mazda a Zoom-Zoom érzést hogyan ülteti át egy középkategóriás gépbe és egy kisautóba. Most az is kiderül, milyen egy terepjáró MPS.
Vágólapra másolva!

Fotó: Szabó Pál

A Mazda eddig a Forddal közösen forgalmazott Tribute/Maverickkel volt jelen az SUV-piacon, szerencsére most egy szinttel feljebb ugrott
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ha elkezdjük számolni, hány új modellt mutatott be idén a Mazda, egészen meglepő szám jön ki: szinte a teljes modellválasztékuk lecserélődött. Anno, az első 6-os bemutatkozását követően láthattunk ilyen inváziót, de most úgy néz ki, hogy a Mazda újra belekezdett.

Márciusban Genfben bemutatkozott az új 2-es, amely teljesen más filozófiát testesít meg, mint az elődje. Később a nemzetközi bemutatón és az első teszten is meggyőződhettünk róla, hogy a Mazda jó úton jár, de ez még nem minden. Jött ugyanis valami új, valami olyan, amit eddig még nem tett meg a márka. Az SUV-piac túl nagy falat ahhoz, hogy ezt a fejlődő Mazda veszni hagyja, ezért jött a CX-7. Korábban a Forddal közösen már volt Tribute, de a CX-7 ehhez képest teljesen más világ. A nemzetközi bemutatón ez is bizonyított, de még ezzel sem lett vége. Alig egy hét telt el az új 6-os nemzetközi bemutatója óta, amely idénre a zárómomentum.

Fotó: Szabó Pál

Hosszú utakra is kellemes választás, hiszen tágas, kényelmes és 455 literes a csomagtartója, de kemény terepre azért nem merészkednénk vele
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Bizonyára sokak számára a 2-es vagy a 6-os sokkal izgalmasabb újdonság, ami érthető is, de azért a Mazda első komoly SUV próbálkozása sem egy lényegtelen részlet. A CX-7 ráadásul érdekes szerzet lett, hiszen kategóriájában messze ez a legsportosabb modell. A japánok meglepő módon szembe mennek az árral, elsőre nem egy kellemesen erős turbódízel motorral dobták piacra, hanem egy erős benzinessel. Manapság a vevők több mint fele a turbódízeleket keresi a nagyobb kategóriákban, ehhez képest a Mazda csak 2008-ra ígéri azt a modellt. Addig is itt a 6-os és 3-as MPS-ből már ismert közvetlen befecskendezéses turbómotor, amelyhez a 6-os MPS hajtását párosították.

Fotó: Szabó Pál


Az egyedi lámpa forma nem maradhat el



Forrás: Mazda

Gyors, lendületes, de mégsem magával ragadó
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Nulláról százra kerek 8 másodperc alatt gyorsul, a végsebessége papíron 210 km/óra. Ez utóbbi kipróbálására nem volt mód, de azért az már nagy sebességnél érződik, hogy körülbelül itt fogyhat ki belőle a szusz. Sajnos autópálya-tempónál már a szélzaj is felerősödik, idővel zavaróvá válik. A hosszabb áttételezés a fogyasztásra jótékony hatással van. A katalógusadatok szerint 10,2 literes elméleti átlagra is képes, de természetesen ezt nem sikerült produkálni. Városban sokat használva 13-14 liter körül alakult inkább az átlag, de autópályán ez jelentősen lejjebb megy. Hatodikban 130-nál 3000-et sem forog a motor, vagyis tényleg meglehetősen hosszú ez a fokozat.