VW Passat kupé ízelítő

Vágólapra másolva!
A Volkswagen közzétett néhány fotót a hamarosan bemutatkozó négyajtós kupéjáról. A hivatalos premier a jövő márciusi Genfi Autószalonon valószínű.
Vágólapra másolva!

Manapság egyre több gyártó töri a fejét a Mercedes CLS-éhez hasonló négyajtós, de alacsony tetejű, ezért kupénak mondott autók bevezetésén. Már az Audi is tervezi az A7-est, ami az A6 és az A8 közötti űrt hivatott majd betölteni, de a BMW is fontolgatja a Sanghajban bemutatott, 7-es alapú nagy kupé piaci bevezetését. Jóval előrébb jár náluk a Volkswagen, hiszen a Passatból kifejlesztett nagy kupé már a tesztelés végső fázisában van. Hogy felcsigázza az érdeklődést, a német gyártó már egy weboldalt is létrehozott az új autónak, de ezen még csak részletfotók láthatóak, amelyek sokat nem árulnak el a végső formáról. Az interneten keringő kémfotó azonban jóval informatívabb, csak az orr-rész végső formája nem látható rajta az álcázás miatt.

Ha igazak a pletykák, akkor az alapmotor az új, 1,8 literes TFSI lesz 160 lóerővel, a csúcsváltozatba pedig a Passat R36 300 lóerős, hathengeres motorja kerül majd összkerékhajtással. Elképzelhető, hogy tanulmányautóként már a januári Detroiti Autószalonon látható lesz az újdonság, de a szériaváltozat premierje valószínűleg márciusban lesz, Genfben.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]
Forrás: [origo]Forrás: [origo]