Itt a legkisebb C-osztályos

Vágólapra másolva!
Berlinben mutatta be a Mercedes a CLC kupét. Az autó gyakorlatilag a Sport Coupe felújított változata, így az eggyel korábbi C-osztály alapjain nyugszik.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi C-osztály generáció köntösébe átöltöztetett CLC-ben több mint ezer alkatrészt cserélt le vagy frissített a Mercedes, de forradalmi újítást hiába keresnünk. Átdolgozták a CLC orr- és farrészét, míg belül új kormány és műszerfal várja az utasokat. A kupé opciósan egy 18 colos kerekeket és új felfüggesztést tartalmazó sportcsomaggal is megrendelhető lesz.

A CLC négy különböző benzines motorral lehet a miénk, melyek közül a legvisszafogottabb 143 lóerős, míg a CLC 350-be egy 272 lóerős, 3,5 literes V6-os erőmű kerül. Utóbbival a háromajtós mindössze 6,2 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás utazósebességet. Két dízel egészíti ki a motorpalettát: a kisebbik kétliteres és 122 lóerős, a nagyobbik 2,2 literes és 150 lóerős. Motortól függetlenül bármelyik CLC kapható ötfokozatú automata vagy hatfokozatú manuális váltóval, míg a CLC 350-hez egy hétfokozatú automata is vehető.