Megfizethető GTI - Fiat Grande Punto 1.4 T-Jet teszt

2008.02.11. 1:19

Sokan ülnének szívesen egy dögös, túlmotorizált kisautó volánjánál, de nincs kedvük négy, öt, esetleg hatmillió forintot kiadni egy négyméteres autócskáért. Nekik készítette el a Fiat a Grande Punto 120 lóerős, turbós változatát, amely már 3,3 millióért megvásárolható.

Fotó: Szabó Pál

A Maseratitól kölcsönzött orrkiképzés a Grande Puntón is jól mutat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Fiat Grande Puntója már többször járt szerkesztőségünkben, teszteltük az 1,3-as és 1,9-es dízelmotorral is, de érdekes módon benzines változat még nem vendégeskedett nálunk a mostani T-Jet-ig. Nyilván ebben az is benne van, hogy az importőrök szeretnek olyan autókat kiadni tesztelésre, amelyek erősebbek az átlagosnál, a Puntóból pedig eddig csak a 95 lóerős 1,4-es jelentette a csúcsot, ami valószínűleg nem mozgathatja túl dinamikusan az 1,2 tonnánál is nehezebb karosszériát. Érthető tehát, hogy az első benzines teszt-Puntót az 1,4-es, de már turbófeltöltős T-Jet-verziók közül vették be a tesztparkba, és nem is döntöttek rosszul. Ennek a friss fejlesztésű motornak egyébként három változata létezik, a leggyengébb a mostani tesztben szereplő 120 lóerős, de kapható 150 lóerővel is, amit a Bravóban próbáltunk ki, és 180-nal is, ami az erősebb Grande Punto Abarth-okat hajtja majd.

Fotó: Szabó Pál

A 17 colos felnik csak a legdrágább Sport felszereltséghez járnak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Most, hogy a leggyengébb, 120 lóerős verziót használhattam egy hétig, igazán nem értem, miért van szükség az erősebb lépcsőfokokra is. Ha beletaposunk a gázpedálba, azt érezhetjük, hogy a mai átlagautókkal ellentétben az összes, papíron szereplő lovacska valóban ott lapul a motorháztető alatt, sőt, érzésre még talán több is. Ebben bizonyára az 1,4-es motortól kimondottan magas, 206 Nm-es nyomatéknak is nagy szerepe van, amitől már kétezres fordulatszámról is jól húz a kis olasz, akár egy modern turbódízel. De az olajkályhákkal ellentétben itt négyezernél nincs vége a dalnak, sőt ekkor kezdődik az igazi attrakció: a hang visszafogottból ércessé, morgóssá válik, a motor a gyorsulási érzetre pedig még rátesz egy lapáttal, a vezető vigyora pedig a hétezer alatt bekövetkező letiltásig csak szélesedik.

Fotó: Szabó Pál

 A műszerfali műanyagok lehetnének jobb minőségűek. Jó fogású és szép a kormány (Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Kimondottan kellemes darab tehát ez az 1,4-es, így még azon sem bosszankodunk, hogy a gázreakciók nem a legspontánabbak, és hogy a közvetlen áttételezésű elektromos szervokormány nem sok visszajelzést ad az útfelületről. Ezeket a problémákat a nemrég tesztelt Bravóban a Sport gomb megnyomásával egy pillanat alatt orvosolni lehetett, a Grande Puntóknál ezt a funkciót sajnos, csak a hamarosan érkező Abarth sportverzióknak tartják fenn. A Bravo hatfokozatú kézi váltója is klasszisokkal jobb volt a tesztautó ötfokozatújánál, ennyire rossz érzetet nyújtó szerkezetet manapság már a francia autógyárak sem engednek ki a kezeik közül. Olyan, mintha a rudazat teljes egészében gumiból lenne; bár a kívánt fokozatot eltéveszteni nem lehet, a nyúlós és lötyögős szerkezetnél ez a kocsi sokkal jobbat érdemelt volna.

A futómű hangolását viszont szerencsére jól eltalálták Torinóban, semlegesen fordul a Punto, és még a 17 colos, feláras felnikkel sem rázza ki az emberből a vesekövet. Kisebb kerékkel bizonyára még kényelmesebb lehet, és valószínűleg a kanyarokban sem pattogna el az úthibákon. Szerencsére a négytárcsás fékrendszer teljesítménye bőven elegendő a 120 lóerőhöz, de használatát szokni kell, mert nagyon hirtelen harap, így az első métereken lehet, hogy csak a biztonsági öv ment meg minket a szélvédő lefejelésétől.

Fotó: Szabó Pál

A mutatós kagylóülések jól tartnak, tömésük viszonylag puha
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Nagyon nehéz megállni, hogy ne használjuk ki a T-Jet képességeit, ekkor pedig akár 11 literre is felmehet a városi fogyasztás, de a nyújtott élményért cserébe még ez is elfogadható. Visszafogott vezetési stílussal azonban 9 literrel is el lehet járni, ami már nagyon közel jár a gyár által megadott 8,7 literhez, a vegyes ciklusra megadott 6,6 liter azonban szerintem csak laboratóriumban reprodukálható.

Elődök



A Fiat már a régebbi kisautóihoz is kínált benzines turbómotort. Még ma is nagy rajongótábora van az 1985 és 1994 között gyártott Uno Turbónak, melyben kezdetben egy 105 lóerős 1,3-as dolgozott. Az 1991-es modellfrissítéskor nem csak a formát változtatták meg, hanem a motort is egy 1,4-es turbóra cserélték, amely már 113 lóerőt tudott, és igazi méregzsákot faragott a kis bádogdobozból. Ennek az erőforrásnak a továbbfejlesztett verziója dolgozott a Punto első generációjának sportváltozatában, a GT -ben is, de ott már 136 lóerőt teljesített, ami nyolc másodperces százas sprinthez és 200 km/órás végsebességhez volt elegendő.



Ha a fogyasztása nem is a legkisebb, ára miatt mindenképpen az elérhető autók közé tartozik a Grande Punto T-Jet. A háromajtós változatért 3,33 milliót kérnek, ez negyedmillióval több a turbó nélküli, 95 lóerős 1,4-es áránál, ami elsőre soknak tűnhet, ám nem szabad elfelejteni, hogy az erőtöbblet nem csak az öncélú száguldást szolgálja, hanem fontos biztonsági szerepe is van, például előzéseknél.

Fotó: Szabó Pál

Sima aszfalton nagyon jókat lehet kanyarogni a Grande Puntóval
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az alapfelszereltségbe négy légzsák, szervokormány, elektromos ablakok, állítható magasságú vezetőülés, CD-s rádió, távirányítós központi zár, és a visszagurulás-gátlót is tartalmazó menetstabilizáló elektronika fért bele, a listából csak az utóbbi számít meglepetésnek. Mire a bőrkormányt, a metálfényezést, és a légkondicionálót is megrendeljük, a végösszeg már a 3,6 milliót is átlépi, de ez még mindig elfogadható a latinos formaterv, a használható méretű utastér, és legfőképpen a 120 virgonc ló tudatában.

 

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1368 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 88 kW (120 LE)/5000. Nyomaték: 206 Nm/1750. Sebességváltó: ötfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa. 
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4030/1687/1490 mm. Tengelytáv: 2510 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1467/1460 mm. Tömeg: 1230 kg. Terhelhetőség: 485 kg. Csomagtartó térfogata: 290 l. Üzemanyagtartály térfogata: 50 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 8,9 mp. Végsebesség: 195 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,6 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 10,1 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 155 g/km.