Tévelygések vígjátéka

Afganisztán közlekedési eszközeiről, azaz a Toyotákról már szóltunk, ám a morálról, az utakról még éppen csak szót ejtettünk. Mondhatnánk egyszerűen, hogy nincs, de megpróbáljuk részletesebben feldolgozni a témát.

A magyar M3-ashoz hasonló út kabuli bevezetője
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Sem közlekedési morálról, sem igazi úthálózatról nem beszélhetünk, sőt még a rend dicső őrei is csak azért vannak, hogy legyenek, tevékenységük egyenlő a nullával. A közlekedési rendőrök képzése elég siralmas, ráadásul rettenetesen keveset keresnek. Mindezért cserébe még a terroristák is vadásznak rájuk, mondhatni élesben gyakorolnak rajtuk. Mivel a hatalmi rendszer hűbéresein is elégtételt akarnak venni, ráadásul kifejezetten könnyű célpontnak számítanak, nem életbiztosítás a rendőri pálya. Az extra kicsi fizetés és a különösen nagy kockázat közötti különbséget így maguk a szubjektumok próbálják meg közelebb hozni egymáshoz. Az íróasztalvitézek ezt papír mellett teszik, úgymond elegánsan. Egy autójogsi 100 amerikai dollár és három darab fénykép, míg egy motorjogsi 60-80 dollár és három fotó. Feketén. Se tanulás, se vizsga, se alkalmassági. Ennyit azért megér, nem? Passzust mi sem egyszerűbb szerezni, a szabályokat viszont nincs, aki elmagyarázza, és vezetéstechnikai ismertetőt sem tart senki. A közlekedési rendőr megtehetné, de inkább saját zsebre bírságol.

Rendőrség Afganisztánban

Bár a rendőrséget folyamatosan fejlesztik, egyelőre inkább csak pénznyelőnek lehet nevezni. Jelenleg ötvenezer főt számlál a jard, a létszámot hatvanezer környékére próbálják emelni. A közrendőrök hetven amerikai dollárnak megfelelő afgánit keresnek havonta, amelyet kapzsiságtól függően egészítenek ki kenőpénzek kérésével. Jól értették: nem elfogadásával, hanem követelőzéssel. A rendőri reform keretében persze igyekeznek ezt kivédeni, és fizetésemelésre is számíthatnak a rendszerben maradók. Az emelt bér 80-120 dollár környékén lesz, szolgálati időtől függően. Valljuk be, ez azért nem annyira csábító. A fluktuáció hatalmas, a leadott ruhák és fegyverek száma viszont alacsony. Ne lepődjön meg senki, ha géppisztolyos rendőr állítja meg Afganisztán útjain, pedig a rendőrségi névsorban már nem szerepel.

A pénzen vett hamis, illetve konkrét vizsgát és tudást nem tükröző jogosítványok kiszűrése azért is nehéz, mert maguk a közlekedési rendőrök sem tudnak írni-olvasni. A kivételnek természetesen tisztelet jár. Képzésük alig üti a megfelelőt, a több fajta rendszer leggyorsabb talpalója nyolc hetes, leghosszabbja nyolc hónapos a közrendőröknek.

Bérlet nincs, alku van, csomag van
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A nemzetközi viszonylatban használt jelzések, úgymint irányjelző, jobbra-balra húzódás, adott esetben rendőri karjelzések, horrible dictu piros lámpa, mit sem érnek. Az európai, de még inkább amerikai sofőr csak komoly - nyugtató - gyakorlat után merészkedik Kabul utcáira. Ráutaló magatartás? Jobbkéz-szabály? Nevetséges képzelgések. A négysávos - középen földsávval és betonkockával elválasztott - úton gyakran fordulnak meg az emberek. De nem afféle kispolgári módon, a következő kereszteződésben. Nem, ott, ahol eszükbe jut. A végrehajtott forduló után pedig addig mennek szembe a belső sávban - mert ugye az van közelebb az általuk választott irányhoz - amíg át nem tudnak sorolni a jó oldalra.

Ugyanez igaz a körforgalmakra is. Csak a hazai, szigorú szabályok közé szorítva hisszük azt, hogy a körforgalmakban csak egy irányban lehet haladni. Be kell valljuk, hogy rugalmatlanok. Ugyanis nem igaz, mert mindkét irányba lehet, sőt, ha balra akarunk fordulni, nem kell körbemenni, mert az idő- és üzemanyag-pocsékolás. Simán balra, szembe a forgalommal, le kell vágni a hurkot, és már sínen, azaz úton is vagyunk.