Még meg sem tartották a hivatalos genfi bemutatóját, máris elkelt az összes Phantom Coupé, amit idén fognak legyártani - büszkélkedett Ian Robertson, a márka vezérigazgatója.

A Rolls-Royce az utóbbi években folyamatosan teljes kapacitáson szállítja a luxusautóit, de úgy tűnik, így sem tudja kielégíteni a világ tehetős polgárainak étvágyát. Az új Phantom Coupéból a gyártó idén 200 darabot szándékozott legyártani, de ezek a kocsik már a hivatalos genfi bemutató előtt elfogytak. A patinás márka iránti töretlen, generációtól független érdeklődést jelzi, hogy a vásárlók kétharmadának ez lesz az első Rolls-Royce-a.

Az első megrendeléseket még 2006-ban az autó előfutárának számító 101EY tanulmány genfi bemutatója után adták le a kupéra. Mivel a nyitott tetős Drophead is töretlen népszerűségnek örvend (Robertson szerint jövő év közepéig eladták belőle az összeset), úgy tűnik a Rolls-Royce idén megdöntheti a tavaly felállított 1010 darabos eladási rekordját.