Duplakuplungos váltó az Outlanderhez

Vágólapra másolva!
A világ első duplakuplungos váltóval ellátott szabadidő-autója lesz az európai piacokon árult Mitsubishi Outlander, 2009-től ugyanis az Evo X-hez kifejlesztett SST váltórendszerrel is elérhetővé válik.
Vágólapra másolva!

Egy kétkuplungos váltónak számos előnye van. Hagyományos, manuális társaiknál sokkal gyorsabb, és rángatásmentes váltást, valamint alacsonyabb fogyasztást és emissziókat garantálnak, miközben gyakorlatilag ugyanolyan könnyen kényelmesek, mint az automatikus váltók. Éppen ezért sokak szerint a duplakuplungos váltók elterjedésének nemsokára áldozatul eshetnek a hagyományos hidrodinamikus nyomatékváltók.

Bár pontos részleteket még nem tudni az autóról, az SST-vel ellátott Outlandert a Mitsubshi az októberi Párizsi Autószalonon mutatja be a nagyközönségnek. Azt már most is tudni, hogy az SST automata és manuális üzemmódban is használható, mindkettőben lehetőség lesz normál és sportfokozat közül választani. A fokozatok közti váltás az előválasztó kar mellett a kormány mögött elhelyezett, magnéziumból készített váltófülekkel is végezhető lesz. Az Outlanderhez az Evóval ellentétben emelkedőn történő indulást segítő rendszer is jár. Az Evo X és a szabadidő-autó után fokozatosan egyre több Mitsubishi modell lesz elérhető az SST váltóval.

Forrás: [origo]