Egy új Land Rover és egy új Jaguar elkészítését engedélyezte a Tata, nem sokkal az után, hogy felvásárolta a két márkát. Az indiaiak emellett azt is elárulták, a két márka 2007-ben nyereséges volt.

Bár 2,3 milliárd dollárt költött a két cég megvásárlására, a Tata mindkét márka új projektjére és annak finanszírozási tervére is rábólintott. Az egyik modell a Detroiti Autószalonon bemutatott sportos Land Rover LRX lesz, míg a Jaguar az F-Type-tanulmány szériaváltozatát készítheti el, bár a kocsi lehet, hogy XE néven jelenik majd meg. A 2011-ben érkező szabadidő-autó nem Indiába szánt változatai a Land Rover angliai üzemében, Halewoodban készülhetnek majd, míg az indiai piacára készülő kocsikat helyben gyártanák. Az F-Type várhatóan 2012-ben jelenik meg, első számú ellenfele a Porsche 911 lesz.

Érdekesség a két brit márkával kapcsolatban, hogy amíg Ford tulajdonúak voltak, veszteségükről, nyereségükről soha nem árult el konkrétumokat anyacégük. Ravi Kant, vezérigazgató azonban most az Automotive Newsnak elárulta, a két márka együttesen az elmúlt 12 hónapban tisztességes profitot termelt. Hogy külön-külön hogyan teljesítettek, még nem tudni, de Kant szerint a Land Rover kitűnő egészségnek örvend, és nagyon szép profitot termel, míg a Jaguar 2006-os 700 millió eurós deficitje után tavaly megkezdte a válságból való kilábalást.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]