Ideje levenni a téli gumit

Vágólapra másolva!
A napi átlaghőmérséklet meghaladja a hét fokot, vagyis érdemes lecserélni a téli gumit. Az autók tavaszi felkészítése ennél azért összetettebb feladat.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI

Ismét elérkezett a csere ideje


Bár néhány hete még a hó is esett, azért mostanra már nagy magabiztossággal kijelenthetjük, vége a télnek. Mindenki jobb kedvre derül, oda a rettegés a jeges úttól, zord reggeleken sem kell havat meg jeget kaparni a szélvédőről. De ez nem azt jelenti, hogy a tavasz beálltával nincsen semmi tennivaló.

Az első és legalapvetőbb képletet már mindenki tudja: le kell cserélni a téli gumit. A hideg közeledtével azt a tételt használjuk előszeretettel, hogy akkor kell feltenni a téli gumit, amikor a napi átlaghőmérséklet 7 Celsius fok alá süllyed. Ugyanez visszafelé is igaz, tehát 7 fok felett már javallott a nyári. Persze vannak olyan autótulajok, akik nyáron is a télit koptatják, hiszen kihúzza az a következő télig. Ez meglehetősen rövidlátó magatartás: ezzel a téli készletünket tesszük tönkre, magunkat is veszélyeztetjük, ráadásul pénzt sem spórolunk. A téli gumi ugyanis lágy keverékű, magas hőmérsékleten nagyon amortizálódik, egy melegebb nyáron milliméterek kopnak el belőle, márpedig ennek a guminak a minimális profilmélysége 4 milliméter, az alatt nem ér semmit. A téli gumit tehát érdemes télre tartogatni, már csak azért is, mert nyáron a használata fogyasztásnövekedést is okoz. Ezzel szemben egy jobb nyári gumi nem kenődik, tovább bírja, és még az autó kevesebb üzemanyaggal megy.

A gumicserének két lehetséges módja van. Az egyik, hogy egy már meglévő garnitúrát teszünk vissza. Ennek akkor van értelme, ha ez a garnitúránk nem régebbi öt évnél, vagyis még nem öregedett el a gumiabroncs. Egy öt évnél idősebb gumi nem tapad annyira, ráadásul az is biztosra vehető, hogy a frissebb fejlesztések többet tudnak.

Forrás: [origo]

Két milliméterig lekopott, ötévesnél öregebb abroncsot már ne tegyünk vissza


A csere másik módja tehát az, hogy ha már elkoptattuk a régi szettünket, újat kell vásárolni. Ilyenkor érdemes kikérni egy szakember véleményét, de ha valaki mélyebben bele akar merülni, akkor az interneten, valamint neves autós újságokban érdemes feltérképezni a legfrissebb gumiteszteket. Lehetőség szerint ne túl régi mintázatot válasszunk, és győződjünk meg róla, hogy valóban jól teljesít-e ezeken a teszteken.

Persze ennél összetettebb a kérdés, hiszen az emberek nyárra általában szélesebb, peresebb abroncsokat választanak, nagyobb könnyűfém felnikkel, amitől az autó dögösebben néz ki. Előtte mindenképp érdemes szakemberrel konzultálni, hiszen egy rossz választás rossz irányba változtathatja az autó viselkedését, ráadásul károsíthatja is azt. Ezt egy korábbi cikkünkben már bővebben kifejtettük, de azért érdemes átismételni a lényeges dolgokat.

Méretmizéria

Forrás: [origo]

Az ilyen /35-ös gumitól biztosan kihullik a fogtömésünk

Minden modellnek van egy gyári kerékmérete, például 185/65 R15 91 V. Ebből az első szám a futófelület szélessége milliméterben (185). A per utáni szám azt jelenti, hogy a futófelület szélességének hány százaléka a gumi oldalfalának a magassága (65%). Az "R" annyit tesz, mint radiál, ami már megszokott, mint ahogy az sem kérdés már, hogy a gumi tömlő nélküli (tubeless). Régebben voltak diagonál abroncsok, amelyek nem tapadtak olyan jól, mint a radiálok, valamint nem is olyan rég még tömlős gumikról beszéltünk, de a tömlő nélküli egy defektnél sokkal lassabban engedi el a nyomást, tehát biztonságosabb. Az "R" utáni szám azt jelenti, hogy hány collos felnire való a gumi (15), az ezt követő szám pedig a gumi tömegindexe (91). Erre van egy kis táblázat, ami megmutatja, hogy egy gumi hány kg terhelést bír el. A legutolsó betű a sebességindex (V), szintén táblázatból olvasható ki, mennyi az adott gumival maximális elérhető sebesség.

Fontosabb sebességindexek:

SebességindexPQRSTHVWYZR
Max. sebesség (km/óra)150160170180190210240270300+240


Vannak még egyéb feliratok is a gumin (a gyártó neve, a mintázat típusa stb.), ami számunkra fontos, az a kötött forgásirányú vagy speciális mintára utaló szöveg. A rotation felirat alatti nyíl jelzi, milyen irányban kell felrakni a gumit. Ha ilyen nincs, találhatunk még inside (belső) és outside (külső) feliratot, aszerint, hogy a gumi melyik oldala legyen kívül vagy belül.



Röviden talán csak annyit, hogy természetesen a nagyobb méretnek vannak előnyei és hátrányai is. Általában csupán optikai szempontok miatt vesznek az emberek nagyobb átmérőjű felnit szélesebb, alacsonyabb oldalfalú gumival, pedig ez a kombináció javítja a kormányzási reakciókat, ezáltal a menetstabilitást, a szélesebb felület pedig szárazon javítja a tapadást. Ez eddig rendben is van, de a nagyobb kerék elvileg nehezebb, tehát ronthatja a gyorsulást, a lassulást, az autó többet fogyaszt, egy rosszul választott felni miatt pedig romolhat a stabilitás, valamint a kerékcsapágyak kopása is fokozódhat. A széles abroncs esőben sem előny.

A helyzet tehát nem egyszerű, érdemes odafigyelni a részletekre és az arányokra. Ne akarjunk 3-4 collal nagyobb felnit, mint ahogy az 175-ös gumi helyett sincs sok értelme 225-öst tenni. Jellemző példa, hogy egy 280-300 lóerős Subaru STi alapmérete 225/45 R17 volt, vagyis sok múlik a gumi minőségén is, nem old meg mindent a brutális méret. A méretváltásnál nagyon fontos, hogy a kerék átmérőjének, a kerületének ugyanannyinak, vagy majdnem akkorának kell maradnia. Erre vannak váltóméret táblázatok, de létezik átszámító program is. Ez azt jelenti, hogy ha a futófelület szélességet 195-ről 225-re szeretné növelni valaki, akkor arányosan az oldalfal magasságot jelölő /65-öt csökkenteni kell, hiszen 195-nek a 65 százaléka, az kevesebb, mint 225-nek az ugyanennyi százaléka. Általában nagyobb átmérőjű felnikre rakjuk a szélesebb gumikat, tehát tessék csak használni az átszámító programot. Ha megvan, mekkora lesz a gumi, már azt is tudjuk, mekkora felni kell.

Forrás: [origo]

Állítva kell szakszerűen tárolni a gumikat, és néha kicsit forgatni kell rajtuk


Még két dologra kell figyelni. Az egyik, hogy milyen széles a felni, a szélesebb gumi ugyanis természetszerűleg csak szélesebb felnire megy fel. Ekkor azonban arra is ügyelni kell, hogy az új felni ET-száma megegyezzen a régivel, vagyis a gyárival. Ilyenkor van ugyanis tökéletes helyen a felni súlypontja. Ha az ET-szám nem stimmel, a kerékcsapágy extra igénybevételnek van kitéve, tehát nagyon kopik. Ha az ET-szám nagyobb, a felni nagyon befelé lóg, beleérhet a futómű egyes elemeibe (ez egyébként túl széles felni esetében is előfordulhat). Ha az ET-szám kisebb, a felni kifelé lóg, vagyis szélesebb a nyomtáv, de akár a karosszériába is beleérhet.