Modelloffenzívára készül a Lexus

Vágólapra másolva!
A japán prémiummárka ausztrál igazgatója viszonylag részletesen beszélt a Lexus jövőbeni terveiről.
Vágólapra másolva!

John Roca, a Lexus ausztráliai igazgatója The Australiannek adott interjújában elárulta, hogy a Lexus fő célja az, hogy két éven belül évi egymillió autót tudjon eladni a világ piacain. Ehhez természetesen nem elegendő a mai modellpaletta, ezért egy sor újdonság bemutatására számíthatunk a közeljövőben. Elsőként az RX szabadidő-autót váltják le 2009 elején, az új generáció a tavalyi Tokiói Autószalonon bemutatott LF-Xh tanulmányautó szériaváltozata lesz. Roca azt is elárulta, hogy az IS-F mellett hamarosan a GS-ből, és a legnagyobb modellből, az LS-ből készül majd "F"-sportváltozat, hogy felvehessék a versenyt az M-es BMW-kkel, és az AMG Mercedesekkel. Az "F"-sorozat csúcsa a tanulmányként már sokszor látott LF-A lesz, de az 500 lóerős szupersportkocsit csak 2011-től lehet majd megvásárolni.

A benzinzabáló csúcsmodellek mellet a hibridekről sem feledkezik meg a Toyota prémiummárkája, hamarosan az összes modellből elérhető lesz a benzines-elektromotoros változat, de a jövő évi Detroiti Autószalonon egy önálló, csak hibridként forgalomba kerülő modellt is be fognak bemutatni. Roca szerint két-három éven belül érkezhet az 1-es BMW Lexus-ellenfele, az aktuális IS kupé-kabrió változatára azonban csak egy évet kell várni.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Az LF-Xh szériaváltozata 2009-ben, az LF-A-é 2011-ben érkezik